Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Dübörög az elszámoltatás: Borovszkyt is felmentették
MTI 2011. 09. 16. 9:40:00

Felmentette Borovszky Tímeát, az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium Esélyegyenlőségi Főigazgatósága korábbi főosztályvezetőjét a vesztegetés vádja alól másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az ítélet nem jogerős, a per a Legfelsőbb Bíróságon fejeződik be.



Borovszky Tímeát tavaly májusban a Fővárosi Bíróság bűnösnek találta és két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint előzetes mentesítésben részesítette a hátrányos jogkövetkezmények alól.

Az egykori főosztályvezetőt azzal vádolták meg, hogy vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntettét követte el. A vád szerint miután Hiller István akkori oktatási és kulturális miniszter megtagadta, hogy Borovszky Tímea beosztottjának a fizetését 50 ezer forinttal megemeljék, Borovszky arra kérte Nagy Attilát, a Katapult Mentorprogram akkori programigazgatóját, hogy a program számára a minisztérium által folyósított 45 millió forintos állami támogatásból a munkatársának 600 ezer forintot adjon át.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat