Ma: 2024.02.27. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Hivatali visszaélés és nagy kárt okozó csalás miatt áll bíróság elé a miniszterelnöki megbízott korábbi titkára
mno.hu 2017. 09. 01. 9:36:00

Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással is vádolják Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott volt személyi titkárát, Bogdán Lászlót. A Baranyai megyei Rózsafa - a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott - polgármestere 2010-2014 között dolgozott a Miniszterelnökségen, és a vád szerint főtanácsadóként, azaz „hivatalos személyként” követte el a terhére rótt cselekményeket.



A rendőrség 2014 decembere óta nyomozott Bogdán ügyében, a Fővárosi Főügyészség pedig csak 2016 októberében jutott el a vádemelésig.

A vád szerint Bogdán a Miniszterelnökségen betöltött pozíciójával visszaélve, magáncéljaihoz különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül és ingyenesen. A megszerzett adatokat ráadásul 2014-ben saját polgármesteri kampányához is felhasználta. Bogdán abban az évben indult az októberi önkormányzati választáson a mindössze 300 fős Rózsafa község vezetéséért, ehhez kérte és kapta meg a Fidesz támogatását, ami az ilyen kis falvakban nem gyakori.

Bogdán a kampányához felhasználta egyes kistelepülések közfoglalkoztatottjainak listáját. Továbbá Hegedűs titkára ingyen jutott olyan ingatlan-nyilvántartási adatokhoz, amelyeket az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez akart felhasználni. Mindezeken felül jogosulatlanul igényelt és kapott diplomata-útlevelet és hivatali személygépkocsit is. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy az ügyészség a hűtlen kezelés mellett közokirat-hamisítás, illetve nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta meg Bogdánt.

Bogdán 2010 októberétől 2014. december 9-ig volt Hegedűs Zsuzsa személyi titkára a Miniszterelnökségen. A szociológus a társadalmi felzárkóztatással kapcsolatban adott akkoriban és ad a mai napig tanácsot Orbán Viktor miniszterelnöknek, 2015-től már a Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazásában. Ezért havi 997 ezer forintot, szolgálati autót és sofőrt kap.

Bogdán egy 2012-ből származó miniszterelnökségi dokumentum szerint havi 300 ezer forintot keresett ügyintéző munkatársként. Tehát vagy képes volt magát a tárca főtanácsadójának kiadni - és így autóhoz és diplomata-útlevélhez jutni -, vagy pedig mégsem pusztán személyi titkárként tevékenykedett.

Hegedűst - állítása szerint - csak 2014. december elején értesítette a Miniszterelnökség humán erőforrásokért felelős államtitkára, hogy Bogdán 2012 óta súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseket követett el. 2014 decemberében Hegedűs a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy Bogdán visszaélt az ő nevével, ezért a titkárt elbocsátották a Miniszterelnökségről. Vagyis úgy tűnik, közvetlen munkatársa, akinek bejárása volt a Parlamentbe, képes volt Hegedűs tudta nélkül, de az ő nevében előnyökhöz jutni két éven át.

- A vádak teljesen alaptalanok. Kellemetlen az ügy, ennyi év munka után az ember nem várna ilyet - közölte Bogdán. Állítása szerint nem volt kormánytisztviselő a Miniszterelnökségen, csak munkavállaló.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat