Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
„Pintér Sándor vonja le a következtetéseket az elmúlt időszakból”
MTI 2013. 01. 19. 12:50:00

Amikor 2010-ben Pintér Sándor régi-új belügyminiszter azt mondta, hogy „két hét alatt rend lesz”, az 1990-ben rendszerváltásnak hazudott szemfényvesztés újabb állomáshoz érkeztünk - mondta Baráth Zsolt, a Jobbik Jász-Nagykun-Szolnok megyei országgyűlési képviselője Szolnokon, a megyei rendőr-főkapitányság székháza előtt.



A politikus a közrend és a közbiztonság állapotáról kifejtette: most, 2013 elején ott tartunk, hogy az elmúlt két és fél év bűnözési tendenciái azt igazolják, hogy a törvényeknek egyre kevesebb az elrettentő ereje.

„Amikor megtámadják a rendőrőrsöket, rátámadnak a rendőrre, akárhogy is kozmetikázzák a bűnügyi statisztikákat, (...) egyre több állampolgár érzi a saját bőrén, hogy romlik a közbiztonság Magyarországon” - fogalmazott Baráth Zsolt.

A képviselő ezután több, országosan ismertté vált bűnügyet sorolt fel, így például Szögi Lajos, Marian Cozma vagy Bándy Kata esetét, ahol közlése szerint mindenütt cigányok voltak a gyilkosok. Jelezte: 2012. szeptember végéig 179 emberölés történt az országban, míg 2011-ben összesen 142 gyilkossági ügy került be a bűnügyi statisztikába.

„Ha ez a pintéri rend, köszönjük, ebből nem kérünk. Pintér Sándor vonja le a következtetéseket az elmúlt időszakból, és mondjon le, vagy a miniszterelnök (...) távolítsa el a hivatalából” - közölte Baráth Zsolt.

További friss információk
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
NAV-nyomozás indulhat a CÖF „háborúpártiak” kampánya miatt
Pénzmosás miatt is nyomoznak a Karácsony Gergelyhez köthető 99 Mozgalom finanszírozása ügyében
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat