Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Hűtlen kezelés, okirat-hamisítás: rendőrséghez fordult az ÁSZ
index.hu 2014. 12. 29. 10:57:00

Hűtlen kezelés, számviteli trükközések, magánokirat-hamisítás - idén is korrupciótól hemzsegett az államigazgatás, az Állami Számvevőszék is több ügyben a rendőrséghez fordult. 



A számvevők 2014-ben 49 ügyben küldtek jelzést a nyomozóhatóságoknak, ebből 25 ügy a felsőoktatási intézmények gazdálkodásához köthető, 18 az önkormányzatokhoz, 4 a költségvetési szervekhez, 2 egyéb szervezetekhez - mondta Domokos László, az ÁSZ elnöke az MTI-nek adott év végi nyilatkozatában.

Magas a korrupciós kockázat az adóhatóságnál is, főleg a hátralékkezelési, végrehajtási, valamint a kiemelt adózói kör adóztatásánál, ezért az ÁSZ a NAV önálló ellenőrzéséről is döntött. Eddig ugyanis a számvevőszék a hivatalt önállóan nem, csak más, nagyobb ellenőrzések részeként vizsgálta. Domokos ugyanakkor állítja, a döntés nem függ össze az „adóhatósággal kapcsolatos eseményekkel”.

Az ÁSZ elnöke beszélt arról is, hogy az önkormányzatoknál, az egészségügyi intézményekben és a felsőoktatásban az európai uniós támogatások megugrása egyben a korrupciós „veszélyeztetettséget” is növelik. A beszerzésekkel kapcsolatban például szinte minden, eddig ellenőrzött intézménynél találtak kisebb-nagyobb szabálytalanságokat, több intézménynél a hallgatói költségtérítések beszedése és nyilvántartása területén is törvénysértéseket tártak fel.

További friss információk
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat