Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Egy hét múlva kezdődik a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalása
MTI 2011. 01. 04.

Élénk sajtóérdeklődés előzi meg a Zuschlag-ügy másodfokú tárgyalását, amely január 11-én kezdődik a Szegedi Ítélőtáblán.



Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő és tizenhárom társának fellebbviteli tárgyalását a táblabíróság dísztermében tartják, ahol a helyiség korlátozott befogadóképessége miatt mintegy harminc ülőhely jut az újságíróknak. Ezért a sajtó munkatársai csak előzetes akkreditációt követően vehetnek részt a hét tárgyalási napon. Hétfőig tizennégy hírügynökség, televízió, rádió, újság és internetes portál munkatársa jelezte részvételét. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és tizenöt társa ellen. A vádhatóság szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlan megszerzésében működtek közre.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. október 8-án kezdte meg a per tárgyalását, és 2010. március 31-én hozott elsőfokú ítéletet Fodor Endre bírói tanácsa. A 2007. szeptember 19-e óta őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban lévő Zuschlag Jánost nyolc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság. A politikust a bíróság folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében részben társtettesként, részben felbujtóként, csalás bűntettében bűnsegédként, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettében, valamint bűnpártolás és magánokirat-hamisítás vétségében felbujtóként, továbbá magánokirat-hamisítás vétségében bűnsegédként mondta ki bűnösnek.

A bíróság a per másodrendű vádlottját, Lados Istvánt 2 év, a harmadrendűt, Katus Ferencet 5 év 6 hónap, a negyedrendű vádlottat, Őri Andrást 4 év, az ötödrendűt, Krausz Csabát 3 év, a hatodrendű vádlottat, Marsovszky Balázst 2 év 4 hónap, a hetedrendűt, Kullai Tamást 3 év 4 hónap és a kilencedrendű vádlottat, Prácser Lászlót pedig 1 év 4 hónap börtönre ítélték. Velük szemben vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. A többi vádlott közül hárman felfüggesztett börtönt, négyen pénzbüntetést kaptak, míg a tizenhatod rendű vádlottat felmentette a bíróság.

Két vádlott esetében az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedett. Az ítélet ellen az ügyész fellebbezett, 14 vádlottal szemben a büntetések súlyosítását kezdeményezte. Ugyanezen 14 vádlott és védőik felmentés, illetve a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat