Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Elítélték a vésztői drogárusokat
HP 2011. 09. 28. 8:31:00

Kábítószerrel visszaélés miatt jogerősen 7 év 3 hónap fegyházbüntetésre ítélt ma a Szegedi Ítélőtábla egy 27 éves vésztői férfit. Bűntársa 5 év 6 hónap fegyházat kapott. Mindkettőjük esetében vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság: az elsőrendű vádlottnál 917 ezer, a másodrendűnél pedig 800 ezer forint értékben.



A vádirat szerint az elsőrendű vádlott nyolc éve kábítószer-fogyasztó. Kezdetben alkalmanként, majd napi rendszerességgel nyúlt a kábítószerhez. Három évvel ezelőtt a drogok árusításába is belekezdett. Ekkor került üzleti kapcsolatba a másodrendű vádlottal, aki szintén a Békés megyei Vésztőn lakott, és vállalta, hogy budapesti kapcsolatainak köszönhetően jelentősebb mennyiségű ecstasy tablettát szerez. Egyik alkalommal kétezer darab tablettát adott át az elsőrendű vádlottnak. Megállapodásuknak megfelelően a hasznot elosztották. A másodrendű vádlott ismételten jelentős mennyiségű kábítószert szállított a fővárásból, ám akkor az áruval már nem jutott Vésztőig mert a rendőrök útközben, Gyomaendrődön feltartóztatták és elfogták.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat