Ma: 2021.04.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Végleges: bűnismétlés veszélye miatt rács mögött marad a Dózsa György úti gázoló, Molnár Richárd
Privatkopo.hu 2021. 02. 17. 7:06:00

Bűnismétlés veszélye miatt fenntartotta a négy évvel ezelőtti, két halálos áldozattal járó, Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, Molnár Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla. A döntés végleges.



               A két „életművész”: Berki Krisztián és Molnár Richárd

A férfit 2020. szeptember 30-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, garázdaság és testi sértés vétsége miatt - nem jogerősen - 4 év fogházra és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, majd elrendelte Molnár Richárd bűnügyi felügyeletét azzal, hogy Budapest és Pest megye közigazgatási területét nem hagyhatja el, tartózkodási helyét engedély nélkül nem változtathatja meg.

A kényszerintézkedés elrendelését követően a nyomozó hatóság szabálysértési eljárást kezdeményezett a vádlottal szemben azért, mert 2020. október 7-én - a közúti járművezetéstől eltiltás hatálya alatt - engedély nélkül vezetett Budapest belterületén. A Központi Nyomozó Főügyészség pedig a Fővárosi Törvényszékhez nyújtott be 2020. november 2-án újabb vádiratot kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés, kétrendbeli hivatali vesztegetés, háromrendbeli közokirat-hamisítás, valamint bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt Molnár ellen.

A Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügyben másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék a vádlottat az elérhetetlenné válás és bűnismétlés veszélye miatt tartóztassa le. A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa január 18-án meghozott végzésében megállapította, hogy január 1-jén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt intézkedtek a férfival szemben. A jelenlegi adatok szerint a vádlott egy budapesti étterem alagsorában, társaival együtt kábítószert fogyasztott, továbbá a kijárási tilalom szabályait is megszegte.

Molnár Richárd büntetett előéletű, korábban többek között emberölés előkészülete, bűnsegédként elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés és kábítószerrel visszaélés miatt ítélték szabadságvesztésre. A törvényszék megállapította, hogy a kábítószer-birtoklás miatt korábban folyt büntetőeljárás során az ügyészség a nyomozás feltételes ügyészi felfüggesztését rendelte el, amelynek időtartamára a vádlottat pártfogó felügyelet alá helyezte, valamint kötelezettségként előírta neki, hogy legalább 6 hónapig tartó, kábítószer-használatot kezelő ellátáson vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson vegyen részt.

M. R.-rel szemben időközben újabb büntetőeljárás is indult, ami megalapozza a bűnismétlés reális veszélyét. Mindezek alapján a törvényszék szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés hiányában reális annak az esélye, hogy a vádlott újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.

A törvényszék végzése ellen az ügyész a szökés, elrejtőzés veszélyének megállapítása, az elsőrendű vádlott és védője a kényszerintézkedés elrendelése miatt jelentett be fellebbezést.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy a törvényszék példaszerű alapossággal rögzítette az elsőrendű vádlott többszörösen büntetett előéletét, az előző év végén történt vádemelést, az idei rendőri intézkedést és gyanúsítást, a kábítószerrel és az engedély nélküli vezetéssel kapcsolatos eljárásokat. A törvényszék akkor is helyesen járt el, amikor az elsőrendű vádlott vonatkozásában jelen büntetőügyben készült igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény megállapításait a bűnismétlés veszélyével kapcsolatban értékelte. A fellebbviteli főügyészség álláspontjával ellentétben az elsőrendű vádlott személyiségzavara nem a szökés, elrejtőzés veszélyét, hanem a bűnismétlés lehetőségét befolyásoló tényező.

A halálos baleset 2017 májusában történt, a folyamatban lévő büntetőeljárás eddigi adatai szerint Molnár Richárd Budapesten, a Dózsa György úton nagy teljesítményű, nyugati rendszámú személyautójával mintegy 140 kilométeres sebességgel összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője életveszélyes sérüléseket szenvedett, Molnár és több járókelő könnyebben megsérült.

Molnár Richárdot 2006-ban, az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélték, mert a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet „katonája” volt. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták a banda tagjait, éppen egy rivális bandával való leszámolásra készültek.

További friss információk
Hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés gyanújával őrizetbe vettek egy ügyvédet
„Szabad” véleménynyilvánítás Iregszemcsén: „A polgármester megfenyegetett, ha nem adjuk át neki az ellene kezdeményezett aláírásgyűjtés íveit, kirúg a közmunkaprogramból” - a rendőrség hivatali visszaélés gyanújával nyomoz
Szerelemdoktor: súlyosítást indítványoz az ügyészség az UFO együttes frontembere és társai ellen, akik Svájcban futtattak prostituáltakat
Késlekedett orvosi segítséget kérni az anya, meghalt a gyermeke
Letöltendő börtönbüntetésre ítélték a korrupt lébényi autópálya-rendőröket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat