Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Hajléktalanok az aluljárókban: ma jár le a türelmi idő - a prostiknak is?
MTI 2010. 12. 15.

A városvezetés azt kérte a hajléktalanokat segítő szervezetektől, hogy december 15-ig találjanak megfelelő szállást a fedél nélkülieknek.



Tarlós István főpolgármester november 3-án jelentette be, hogy december 15-ig rendet kíván tenni a főváros kiemelt aluljáróiban. Akkor azt mondta, ezt annak érdekében teszi, hogy a városban a biztonság növekedjék, valamint azért, hogy a tél folyamán közvetlen veszélybe került emberekről gondoskodjanak.

A főpolgármester egy nappal a határidő lejárta előtt, kedden jelentette be, hogy az érintett hajléktalanok jelentős többsége, mintegy 80 százaléka elfogadta a számukra felkínált szociális segítséget. Tarlós elmondta, hogy az elmúlt hetekben a szociális munkások 116 tartósan az aluljárókban alvó, fedél nélküli embert írtak össze, és kezdték meg az elhelyezésüket. Közlése szerint ezzel párhuzamosan megszervezték a befogadási lehetőségeket is. Ezek között említette a támogatott munkásszállós elhelyezést, a támogatott albérletet, a párok éjjeli menedékhelyét, ugyancsak párok számára a fizetős átmeneti szállót, a lábadozókat, a kórházakat, a szociális otthonokat és az időszakos éjjeli menedékhelyeket. A főpolgármester elmondta, az említett 116 hajléktalan közül keddig harmincan nem fogadtak el semmilyen támogatást, és "ismeretlen helyre" távoztak. Kilencen különösebb segítség nélkül maguk keresték meg valamelyik hajléktalanellátó szolgálatot, 51 embert elhelyeztek, 26 ember elhelyezése pedig még folyamatban van.


Tarlós István az intézkedés bejelentésekor az érintett aluljárók között említette a Blaha Lujza teret, az Astoriát, a Ferenciek terét, a Nagyvárad teret, a Batthyány teret, a Nyugati, a Déli, a Keleti és a Kelenföldi pályaudvart, a Móricz Zsigmond körteret, az Örs vezér és a Flórián teret.

A főpolgármester akkor azt is mondta, hogy aki a feltételek biztosítása ellenére is "agresszív módon megpróbál ragaszkodni ahhoz, hogy az aluljárókban éljen életvitelszerűen, az törvényen kívül helyezi magát tudatosan; azzal úgy fogunk eljárni, ahogy el szoktak járni az önmagukat tudatosan törvényen kívül helyező emberekkel szemben".

A programban meghatározó szerepet vállaló Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke, Vecsei Miklós korábban azt közölte: a tél évente 300-400 ember életét követeli országszerte, és az elmúlt évben Budapesten "a kétszázat közelítette". Jelezte: sokan hűlnek ki azok közül is, akik nem hajléktalanok.


Privát Kopó: Kíváncsian várjuk, hogy a Nyugati téri aluljáróban strichelő prostituáltakkal szemben meddig tart még az új városvezetés türelme…

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat