Ma: 2024.02.14. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Cigánygyerekek „beilleszkedőben”: beszakított ajtó, kitört ablak, felszakított asztallapok, összefirkált falak
szoljon.hu 2011. 05. 23. 10:18:00
Hihetetlen kettősség jellemzi a tiszaburai általános iskolát. Digitális tábla, projektor az egyik, beszakított ajtó, kitört ablak a másik tanteremben. S nem ritka, hogy 13-14 éves lányok szülés után térnek vissza az iskolapadba.



A tiszaburai általános iskola nagykapuja kora reggeltől késő délutánig tárva-nyitva. A faluban élők azonban tudják a rendet: napközben nem illik zavarni a tanítást. Ugyan dolgozik biztonsági őr az intézményben, komolyabb dolga még nem akadt.

- Nálunk nem jellemző, hogy a szülők mondva csinált indokkal rohangálnának az iskolába - felelte érdeklődésünkre a helyi ÁMK (Általános Művelődési Központ) igazgatója, Tárcza Zoltánné, Irénke. - Nem is emlékszem, mikor fordult elő utoljára ilyen eset. Pedig ha valahol, a tiszaburai iskolában beszélhetünk igazán diszkriminációról. Csak éppen ellenkező előjellel, mint ahogy azt általában emlegetni szokták. Majdnem négyszáz gyerek jár hozzánk, s köztük már nincs egyetlen magyar sem, valamennyi a helyi roma kisebbséget képviseli.

Aki veszi a fáradtságot és végigsétál a burai iskola épületében, rádöbben, hogy sok városi tanintézmény is megirigyelné felszereltségét, kulturáltságát. Igaz, ugyanakkor a lepusztultsággal, a szegénységgel is szembesülhet a látogató. Az egyik tanterem olyan hangulatot áraszt, mintha virágoskertben járnánk, tele szebbnél szebb növényekkel. A falak feldíszítve, kiplakátolva, a padok, székek a kor legmodernebb követelményei szerint méretre készítve, a digitális tábla, a projektor már valóban a XXI. század iskoláját idézi. És minden ragyog a tisztaságtól!

Egy teremmel odébb mintha nem is ugyanabban az iskolában lennénk. Az osztályterem ajtaja, mint a legutolsó kocsmában, beszakítva. Az erős legény ökölnyomát hónapok óta hordozza magán a bejárat. A padok lapja felszaggatva, az ablak kitörve, a falak lecsupaszítva és összefirkálva.

- Amint ön is láthatta, hihetetlen a kontraszt a két terem között - jegyezte meg az igazgatónő. - Pont azért, hogy a gyerekeket megpróbáljuk ránevelni a tulajdon értékére, első osztálytól kezdve nyolc éven keresztül ugyanazon terembe járnak. Van olyan csoport, amelyiknél nyitott fülekre leltünk, az vigyáz rá, megóvja az állagát, a másik viszont elzárkózik az élet minden szépségétől, a rombolásban, pusztításban leli csak örömét.

Ehhez ráadásul még hozzávehetjük, hogy a roma gyerekek lényegesen hamarabb érnek, mint magyar kortársaik. Az ötödik osztályba lépve szinte „kisfelnőttnek” képzelik magukat, és sokan meg is próbálnak úgy élni. Amióta a törvényeink engedélyezik, hogy szülés után visszatérjen az általános iskola padjaiba az anyuka, hihetetlen lavina indult útjára. Többször előfordult már, hogy valamelyik 13-14 éves diáklányunk bejelentette: terhes és hamarosan szülési szabadságra megy.

A tiszaburai önkormányzat köztudottan rendkívül nehéz gazdasági helyzetben van. Kapcsolták már ki az áramot, a gázt a hivatalhoz tartozó épületekben, megszűnt a közétkeztetés, s mindez az iskolában is érezteti hatását.

- Télen két hónapig nem volt tanítás nálunk, mert a szolgáltató lekapcsolta a gázt, s nem volt fűtés a tantermekben. Aztán áramunk nem volt napokig, pedig éppen akkor kaptuk meg a vadonatúj digitális táblákat és projektorokat - mesélte az igazgatónő. - A gyerekek csak tengtek, lengtek abban az időben otthon vagy éppen az utcákon. A szülők gyorsan rájöttek, hogy mennyivel egyszerűbb dolguk volt, amikor napközben nem nekik kellett csemetéikre vigyázni, hanem a mi felügyeletünk alatt voltak.

Így most sokszor a szülők kísérik el egészen az iskola kapujáig gyerekeiket, nehogy elcsavarogjon valamelyikük. Renitensek persze nálunk is vannak. Akad olyan diákunk, aki már 400(!) igazolatlan óránál tart. Ezt jeleztük az önkormányzatnak, mely természetesen azonnal megszüntette a családi pótlék folyósítását. A gyermekvédelem, a családsegítő, illetve a gyámügy viszont természetbeni juttatásban, közös bevásárlás keretében visszaadta a családnak az elvont összeget. Cigarettát, szeszes italt nem, de bármi egyebet vehettek. Mint kiderült, a szülők még örültek is, hogy nem készpénzt kaptak, mert így nem kellett attól tartaniuk, hogy az uzsorás, akinek tartoznak, elveszi tőlük forintjaikat.

Volt olyan friss diplomás, aki szinte elmenekült a településről

Jelenleg harminckét pedagógus dolgozik a tiszaburai iskolában, hatan a határon túlról, a Felvidékről, Kárpátaljáról vagy éppen Erdélyből települtek át. Valamennyien a településen élnek.
- Nem szándékosan alakult így a tantestület összetétele, de Tiszaburának mára sajnos olyan a hírneve, hogy szinte lehetetlen szakképzett, fiatal nevelőt találni - vélekedett Tárcza Zoltán, az iskola egykori testnevelője. - Nyugdíjba készülődtem, amikor az akkori igazgató megkért, hogy kapcsolataimat kihasználva próbáljak meg egy fiatal testnevelő házaspárt idecsábítani. Fel is mentem az egyetemre, beszéltem a tanulmányi osztály vezetőjével, aki összeismertetett a számomra ideálisnak vélt jelöltekkel. Érdekelte őket a dolog, örültek a munkalehetőségnek, így azonnal autóba ültünk, és lehoztam őket Tiszaburára. Talán öt percet tölthettek el az iskolában, amikor úgy döntöttek, köszönik szépen a lehetőséget, de inkább nem élnek vele. Szinte elmenekültek a településről.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat