Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Így teszik „vonzóvá” a rendőri hivatást: senkit sem vonnak felelősségre a motoros rendőr halála miatt
Blikk 2011. 03. 10.

Súlyos szakmai hibákat követett el a rendőrség, mégis bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Telegdi Zsolt (†33) ügyében, aki tavaly augusztusban halt meg a M1-es autópályán.



Az ügyészség szerint ugyanis „nincs ok-okozati összefüggés” a fiatal motoros rendőr halála és járművének kopott gumija között, amivel kénytelen volt szolgálatot teljesíteni. A balesetet vizsgáló szakértő azt állította, „nem lehet megmondani, hogy jó minőségű gumikkal elkerülhető lett volna-e a baleset”.

Zsolt édesanyja és özvegye felháborodott a döntésen. - Döbbenetes, hogy az ügyészség a határozat indoklásában név szerint leírta, ki utasította a fiamat, hogy kopott gumival induljon el. És az az ember mégsem követett el bűncselekményt? - csuklott el az édesanya hangja, aki azért küzd, hogy más rendőrrel ne történhessen ilyen tragédia.

- Zsolti a tragédia előtt hónapokkal többször írásban jelezte, de még végzete reggelén is szóvá tette, hogy szolgálati járműve életveszélyes, ennek ellenére felettese a halálba küldte. És most a felelőst mentik - mondta felháborodva Ági, a rendőr özvegye, aki második kisfiukat már férje halála után hozta világra.

- Az ügyet átvizsgálva megpanaszoltuk a határozatot - tette hozzá Magyar György, a család ügyvédje.

Az ügyben az ORFK is vizsgálódott, és súlyos megállapításokat tett a Komárom megyei rendőrségre.
„A vizsgált szolgálati egységek tevékenységét... általános működési hiányosságok jellemezték... az alárendeltek szakmai munkája nem az elvárható kellő gondossággal és körültekintéssel lett szervezve, irányítva és ellenőrizve, emiatt a vezetői kötelezettségük nem volt megfelelő színvonalú. Figyelemmel arra, hogy nem eseti, hanem rendszeresen előforduló, tartósabb időszakra vonatkozó problémákról van szó, ezért felmerül a KEMRFK felső vezetésének általános vezetői felelőssége”.

Az ügyben a Katonai Ügyészség is nyomoz, úgy tudni, ebben a hónapban már le is zárják a nyomozást. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy abban az eljárásban lesz-e a felelőse Telegdi Zsolt halálának.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat