Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Költségvetési csalás gyanújába keveredett a Fidesz kedvenc takarítócége
privatkopo.hu 2013. 04. 09. 8:02:00

Költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes regionális bűnügyi igazgatósága egy hajdúböszörményi székhelyű, takarítással és épület-karbantartással foglalkozó gazdasági társaság ellen - értesült a Privát Kopó.  A NAV - a nyomozás érdekeire való hivatkozással - sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta az információt.



A Privát Kopó úgy tudja, a kft. összesen közel 300 főt foglalkoztat, a gyanú szerint munkavállalói mintegy kétharmadát minimálbérre jelentette be, és a havibér nettó összegét részükre rendszeresen - teljesítménytől függően - 60-80 ezer forinttal egészítette ki, úgy, hogy a borítékokban kifizetett, a könyvelésben nem szerepeltetett összegek után a munkáltató nem fizette meg az adóhivatalnak a jövedelmeket terhelő járulékokat. Arra vonatkozóan is gyanú merült fel, hogy a dolgozók mintegy egyharmadát a cég teljesen feketén foglalkoztatta, a bejelentés nélkül alkalmazott személyek havi jövedelmét (120.000-140.000 Ft.) a közterhek megfizetése nélkül folyósította a munkavállalóknak. A feltételezések szerint a vállalkozás által az államkasszának okozott kár összességében több százmillió forintra rúghat.

A Privát Kopó több forrásból származó értesülése szerint a költségvetési csalás gyanújába keveredett társaság a TÖMB 2002 Kft., amely cég az elmúlt három évben szinte futószalagon nyerte a közbeszerzési pályázatokat Hajdú-Bihar megyében. A cég feltűnően sokszor maradt vetélytárs nélkül a közbeszerzési pályázatokon, amiket aztán - nagy meglepetést nem okozva - meg is nyert. Különösen gyakran fordult ez elő a megyei önkormányzat kiírásainál: 2010 óta mintegy 900 millió forintnyi megbízást tudott összeszedni egyedüli indulóként a vállalkozás, amelyből több mint 600 millió forint a hajdú-bihari önkormányzattól és annak cégeitől származott. A bt-ből 2010-ben kft-vé alakult társaság három év alatt meghatszorozta nettó árbevételét.

   Széles spektrum: takarítás, karbantartás, társadalomkutatás

A társaság tulajdonosai: Török Imre és Török Imréné Mező Erika. Utóbbi testvére az a Mező Barna, aki korábban a hajdúböszörményi önkormányzat városfejlesztési osztályvezetője volt, valamint 2011-től az átmenetileg a holdingba szerveződött városi cégek egyike, a Hajdúszoboszló Ipari Park Kft. ügyvezetője is. Ezzel szinte azonos időben kezdetét vette a számos megbízást elnyerő TÖMB 2002 Kft. gazdasági pályájának felívelése is - többek között a Mező Barnát is foglalkoztató önkormányzat megbízásainak köszönhetően. Az igazán zsíros feladatok azonban nem Hajdúböszörményből, hanem a fideszes országgyűlési képviselő, Rácz Róbert vezette megyei önkormányzattól érkeztek a családi vállalkozáshoz. A 2010-ben újraválasztott Ráczot Orbán Viktor 2011 januárjában új posztra helyezte: a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal vezetőjeként kell szolgálnia a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Mező Barna nem maradt el Rácz mellől: a kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója lett.

A hajdúságban többen tudni vélik, a cég elnevezésében szereplő TÖMB szó Török Imre nevének első két betűjéből és Mező Barna monogramjából áll össze.

A Privát Kopó megkereste a TÖMB 2002 Kft. ügyvezetőjét, Török Imrét, aki rövid, mindössze egymondatos válaszlevelében cáfolta, hogy a vállalkozás - részben vagy egészében - a közterhek megfizetése nélkül juttatott munkabért alkalmazottainak az elmúlt években.

Jól pályáznak…

„A TÖMB 2002 Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében a TÁMOP-2.3.3/A-09/1 „Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva” című pályázaton támogatást nyert.

A projekt megnevezése: Képzéssel és támogatással a munkahelyek megőrzéséért, a Tömb 2002 Bt. fejlesztése
A projekt időtartama: 2010.07.01. - 2011.02.01.
Kedvezményezett: TÖMB 2002 Szolgáltató Kft.
A támogatás összege: 55.379.000 Ft."

„A TÖMB 2002 Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2012. június 29-én sikeres pályázatot nyújtott be munkavállalóinak egészségtudatosabb életviteléhez és a biztonságosabb munkavégzéshez kapcsolódó programokra. A program célja a dolgozók mentális-, fizikai- és lelki egészségének elősegítése az egészséges élettel kapcsolatos tudásuk elmélyítésével, általános állapotuk és elégedettség érzetük emelésével. A TÖMB 2002 Kft. elkötelezett a Magyarország és az EU által vallott elvek iránt.

Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 5.664.600 Ft.

Kivitelezés ideje: 2012.09.03. - 2013.06.14.”

A TÖMB 2002 Kft. referenciái - a teljesség igénye nélkül

Megnevezés

Teljesítés időpontja

Szerződő fél megnevezése

Üzemtakarítás
1200 m2

2002.05.-tól folyamatosan

SDI KFT és Társa Bt

Irodaház takarítás
2950 m2

2002. 09.-től folyamatosan

Péterfia Társasház

Iroda és raktártakarítás
870 m2

2003.03.-tól folyamatosan

Észak-Magyarország Pro-Coop Rt

Szociális intézmény
320 m2

2003.02.-tól folyamatosan

Jóléti Szolgálat Alapítvány Derecske

Oktatási intézmény
150 m2

2003.02.-tól folyamatosan

BO-DIA Kft

Önkormányzati intézmények, Általános iskola, Óvoda
3800 m2

2004.04.-tól folyamatosan

Mikepércs község Polgármesteri Hivatala

Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatal
1600 m2

2004.04.-tól folyamatosan

Hajdúböszörmény Polgármesteri Hivatal

Iroda és szociális helyiség, üzemcsarnok
2800 m2

2004.06.-tól folyamatosan

Flexi-Force Kft

Bocskai téri református templom, Hajdúböszörmény
950 m2

2005. áprilistól folyamatos

Bocskai téri református gyülekezet

Baltazár Dezső Református Ált. Isk.
1700 m2

2005. szeptemberétől folyamatos

Baltazár Dezső Református Ált. Isk.

Városi Egészségügyi Szolgálat
520 m2

2005. decemberétől folyamatos

Városi Egészségügyi Szolgálat

Radnóti Miklós Bentlakásos ált. Isk.
2400 m2

2006. májusától folyamatos

HBM Önkormányzat

MODEM
4200 m2

2006. augusztusától folyamatos

MODEM

Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány Foglalkoztató
120 m2

2006. októberétől folyamatos

Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány

Fazekas Gábor Idősek Otthona
2500 m2

2007. augusztustól

Fazekas Gábor Idősek Otthona

Kincskereső Óvoda és Általános Iskola
980 m2

2007. szeptembertől

Kincskereső Óvoda és Általános Iskola

Középkerti Általános Iskola
2050 m2

2007. szeptembertől

Középkerti Általános Iskola

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
1980 m2

2007. szeptembertől

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola

Bethlen Gábor Általános Iskola
2140 m2

2007. szeptembertől

Bethlen Gábor Általános Iskola

Bartók Béla Zene és Művészeti Iskola
390 m2

2007. szeptembertől

Bartók Béla Zene és Művészeti Iskola

Veress Ferenc Szakképző Intézet
2300 m2

2007. szeptembertől

Veress Ferenc Szakképző Intézet

Bocskai István Általános Iskola
1700 m2

2007. szeptembertől

Bocskai István Általános Iskola

Bocskai István Gimnázium
1850 m2

2007. szeptembertől

Bocskai István Gimnázium

Nyíregyháza- Nagykálló — Tiszavasvári
Nyírvidék Térségi Integrált Szakképző Központ Kht.
3050 m2

2007. augusztustól

Nyíregyháza- Nagykálló — Tiszavasvári
Nxírvidék Térségi Integrált Szakképző Központ Kht.

Sillye Gábor Művelődési és Közösségi Ház
1750 m2

2007. szeptembertől

Sillye Gábor Médiaszervező és Művelődési KFT

Református gyülekezeti terem, lelkészi hivatal és templom takarítása
320 m2

2007. szeptembertől

Bocskai téri Református gyülekezet

Baptista Idősek Otthona és Szeretetház
2600 m2

2007. júniustól

Baptista egyházközség

ÁFÉSZ Debreceni Igazgatósága
640 m2

2007. júniustól

ÁFÉSZ Debrecen

Hajdúböszörmény közterület (9 db park)
98500 m2

2008. májusától

Hajdúböszörmény Város Önkormányzata

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár Debrecen Piac u. 20.
1430 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Hajdú-Bihar Megyei Levéltár

Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága
2170 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatósága Debrecen

Győrffy István Középiskolai Kollégium 4025 Debrecen Postakert u. 7/b. 1090 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Győrffy István Középiskolai Kollégium 4025 Debrecen Postakert u. 7/b.

Bocskai István Gimnázium, Szakképző iskola és Diákotthon 4110 Biharkeresztes Ady E. u. 2. 2430 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Bocskai István Gimnázium, Szakképző iskola és Diákotthon 4110 Biharkeresztes Ady E. u. 2.

Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola, Diákotthon, Kézműves Udvarház 4032 Debrecen Hollós u. 3. 2685 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Kós Károly Művészeti Szakképző Iskola, Diákotthon, Kézműves Udvarház 4032 Debrecen Hollós u. 3.

Arany János Gyermekotthon Berettyóújfalu Honvéd u. 9.
985 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Arany János Gyermekotthon Berettyóújfalu Honvéd u. 9.

Éltes Mátyás Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon 4200 Hajdúszoboszló Dózsa Gy. u. 10-12.
1890 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Éltes Mátyás Általános és Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon 4200 Hajdúszoboszló Dózsa Gy. u. 10-12.

Dr Kettesy Aladár Általános Iskola és Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat 4032 Debrecen Lóverseny u. 3. 2960 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Dr Kettesy Aladár Általános Iskola és Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat 4032 Debrecen Lóverseny u. 3.

Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, Hasznosidő Központ 4138 Komádi Köztársaság u. 31.
3150 m2

2008. szeptember 1-től folyamatosan takarítás és karbantartás

Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, Hasznosidő Központ 4138 Komádi Köztársaság u. 31.

Néprajzi Múzeum

2010-től takarítás

Néprajzi Múzeum

Budapesti Műcsarnok

2011-től takarítás

Budapesti Műcsarnok

Ernst Múzeum

2011-től takarítás

Ernst Múzeum

 

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat