Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Újabb szocpolos csalókat helyezett szabadlábra a bíróság
MTI 2011. 08. 19. 8:08:00

A bíróság újabb három ember előzetes letartoztatását szüntette meg a Tiszabőn szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal összefüggő csalássorozat gyanúsítottjai közül, így már csak a település polgármestere ellen van érvényben ez a kényszerintézkedés - közölte a Szolnok megyei főügyészség sajtószóvivője az MTI-vel.



Balázsné Busku Terézia tájékoztatása szerint a három gyanúsított ellen enyhébb kényszerintézkedésként a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el. Farkas Barnabás polgármester ügyében nem történt változás, ő július 22. óta van és marad is előzetes letartóztatásban. Esetében még folyik a bizonyítékok gyűjtése, illetve fennáll annak veszélye, hogy újabb bűncselekményeket követ el, valamint tanúkat félemlít meg - tette hozzá a sajtószóvivő. A rendőrség legutóbbi júliusi közlése alapján a Tisza-menti faluban kirobbant “szocpolos” bűnügyben a polgármesterrel együtt tizenhárman - köztük önkormányzati képviselők - voltak előzetes letartóztatásban. Elsősorban azok, akik a legnagyobb anyagi haszonélvezői voltak a körülbelül 400 millió forintos kárt okozó csalássorozatnak.

Eddig a 2005 és 2009 közötti időszakot átvizsgálva kétszáz bűnesetet derítettek fel a nyomozók. Ezek lényege, hogy a gyanúsítottak fiktív ingatlan-adásvételi szerződések megkötése után igényeltek különböző összegű, több millió forintos szociálpolitikai támogatásokat. Az ingatlanokat megvásárló vevők az esetek nagy részében nem akartak a támogatással megvásárolt lakóházakba költözni, és nem is rendelkeztek a támogatás folyósításához szükséges 30 százalékos önerővel, a bűncselekményekkel az állami támogatás jogtalan megszerzése volt a céljuk.

Az ingatlanok valós forgalmi értéke jóval alacsonyabb volt, mint az adásvételi szerződésen feltüntetett összeg, sokszor csak a tizedét tette ki. A több gyermeket nevelőket - akik a kellő önerő megléte esetén jogosultak lettek volna az állami támogatásra - tiszabői emberek keresték fel helyben, illetve az ország más településein. Ők a rászorulóknak a támogatás “elintézését” ígérték, és házhoz jutással kecsegtették őket, a legtöbbször azonban azt közölték velük: mivel azok pénzhiány miatt úgysem tudnák igénybe venni a szocpolt, egy meghatározott összegért megvásárolják tőlük, cserébe a kapott állami támogatás megmaradt részét eltették.

A gyanúsítottak száma 271, ebbe a körbe ugyanis beletartoznak az ügyletek szervezői mellett az eladóként, illetve vevőként szereplők is, akik a fiktív szerződések nyomán lehívott támogatási összegekből kismértékben ugyan, de részesültek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivataltól származó információ szerint a gyanúsítottak szabadlábra kerülésével ismét határozatképessé vált a település képviselő-testülete.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat