Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Ismerőseinek szolgáltatott ki adatokat egy „jólelkű” siófoki rendőr
MTI 2011. 12. 17. 12:19:00

Nem érezte magát bűnösnek csütörtöki bírósági meghallgatásán az a siófoki rendőr, akit a Kaposvári Nyomozó Ügyészség vádolt meg hivatali visszaéléssel, miután a belső elhárítás által lehallgatott telefonálásaiból kiderült, hivatali jelentés nélkül szolgáltatott ki adatokat több ismerősének.



A vádbeli esetek tavaly nyáron történtek. Az ügy elsőrendű vádlottja a siófoki rendőrkapitányságon dolgozik, ahol fegyelmi eljárás indult ellene, s az ügy lezárásáig felfüggesztették állásából. A vád szerint a rendőr az egyik esetben úgy nyújtott segítséget videotékás barátjának, hogy lekérdezte egy személyi igazolvány adatait a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által működtetett rendszerből. 

Másik esetben nőismerőse kérte a segítségét, hogy kideríthesse, kinek a nevén van az az autó, amit részletekre vett, majd eladott, de a vevő nem fizette utána a részleteket, így a bank vissza akarta venni a gépkocsit. Egy somi illetőségű asszony azért fordult a rendőrhöz, hogy megtudja annak a fuvarosnak a rendszámát, aki a feltételezése szerint kevesebb fát szállított neki, mint amennyit kifizetett érte. A vádlott ebben az esetben egyik kollégája azonosítójával lépett be a hivatali adatbázisba úgy, hogy az esetről, illetve a lekérdezésről nem készített jelentést.

Az elsőrendű vádlott arról számolt be a bíróság előtt, hogy negyedik éve teljesít szolgálatot körzeti megbízottként. Elmondása szerint nem érzi magát bűnösnek a történtek miatt, hiszen ismerősei tanácsért fordultak hozzá, és ő csak megpróbált nekik segíteni, ezzel is igyekezve javítani a siófoki kapitányság bűnügyi statisztikáját.

A videotékás, aki az ügy másodrendű vádlottja, arról számolt be, hogy a rendőr régi ismerőse, egy lövészklubba jártak. Azért kért tőle segítséget, mert az egyik kuncsaftja nem tudott fizetni a kikölcsönzött videóért, helyette egy személyi igazolványt hagyott foglalónak, de aztán nem tért vissza. A harmadrendű vádlott, a somi asszony egészségügyi okokból nem tudott a tárgyaláson megjelenni, ezért a tárgyalás folytatását februárra halasztották, amikor ítélet is várható az ügyben.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat