Ma: 2024.04.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Diáklány lett az áldozata az úgynevezett sextingnek
Magyar Idők 2018. 12. 08. 7:51:00

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat tizenegy középiskolás ellen, miután egyikük volt barátnőjéről készült intim fotókat osztottak meg egymás között. Az internet főleg fiatalokra leselkedő egyik veszélye az úgynevezett sexting, amikor tinik - meggondolatlanul - intim, illetve pornográf felvételeket készítenek egymásról vagy magukról, majd ezeket megosztják másokkal, nemritkán a közösségi oldalakon. Ez azonban bűncselekmény.



Gyermekpornográfia miatt emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy Pest megyei város középiskolásaival, tizenegy fiatal fiúval és lánnyal szemben, akik az egyikük volt barátnőjéről készített pornográf felvételeket osztottak meg egymás és ismerőseik között - írja a Magyar Idők.

Az ügy középiskolás szerelemnek indult, az egyik fiú beleszeretett egy lányba, akiről pornográf felvételeket készített a telefonjával, majd a lány maga is küldött a fiúnak intim fotókat magáról. Megbízott a fiúban és abban, hogy a felvételek nem kerülnek illetéktelen kezekbe.

Miután 2017 nyarán szakítottak, a fiú haragjában a felvételeket internetes közösségi oldalon átküldte egyik barátjának. Ő a telefonjában ezeket elmentette, majd egy ismerősének továbbította a felvételeket. A sértettel szakító fiú néhány nap elteltével már bánta a dolgot, és arra kérte a barátját, hogy törölje az átküldött felvételeket. Ez meg is történt, azonban addigra már a felvételek a bűnügy további vádlottjaihoz is eljutottak, akik letöltötték, elmenették, tárolták, majd egymás és további ismerőseik között megosztották a felvételeket. A vádlottak olyan csoportokba is feltöltötték a pornográf felvételeket, ahol több százan megtekinthették azokat.

A sértett az események ismeretében büntetőfeljelentést tett.

Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt készít, megszerez, tart, átad, más vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, a gyermekpornográfia bűntettét követi el, és alapesetben három év, minősített esetben akár nyolc év szabadságvesztés is kiróható rá.

A vádlottak fejében vélhetően meg sem fordult, hogy bűncselekményt követnek el az intim fotók készítésével, terjesztésével, holott az internet veszélyei­re figyelmeztető bűnmegelőzési program részeként az ő iskolájukban is tartottak előadást a tanárok és a diákok számára, például a sextingről. A szó az angol „szex” és „texting” szavak összeolvadásából keletkezett. Ez szexuális tartalmú, erotikus, meztelen vagy félig meztelen képek és videók küldését jelenti telefonunkról a másik mobiljára vagy e-mail-címére.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány is részletesen tárgyalja az internet veszélyeit, így a sextinget is. A szakemberek figyelmeztetnek rá: nincs arra garancia, hogy az intim képek nem kerülnek illetéktelen kezekbe. Ami egyszer felkerül a világhálóra, az örökre ott marad.

Sok, tinikről készült kép kering a világhálón, és sajnos sokan visszaélnek az interneten megosztott erotikus képekkel. Előfordulhat, hogy ezeket pornográf oldalakra is átteszik szexhirdetésként. Az is megtörténhet, hogy rosszindulatú ismerősök töltik fel a fotókat valahová, ahol kellemetlen kommentekkel teszik végkép vállalhatatlanná a képeket. Ráadásul ezek a képek, videók online zaklatás, ­cyberbullying áldozatává tehetik a rajta szereplőket.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat