Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Közlekedési baleset okozása miatt ítélték el Schmitt Pált 1964-ben
privatkopo.hu 2011. 03. 23.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) nyilvánosságra hozta a hiányzó ítéletet: Schmitt négy hónapnyi, 3 évre felfüggesztett szabadságvesztést kapott, mert megcsúszott kocsijával, nekiment egy másik autónak, amelynek utasa megsérült.



A KEH honlapján olvasható ítélet szerint Schmitt 1964. április 14-én délután 25-30-cal ment saját tulajdonú autójával a zuglói Istvánmezei úton, a kocsiban rajta kívül még hárman ültek. Schmitt autója az esőtől vizes és a közeli benzinkút miatt olajfoltos ("sárgakockás") keramitburkolaton egy hirtelen kikerülő mozdulat miatt megcsúszott. Nekiütközött a szemből érkező taxinak, amelynek egyik utasa nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Schmitt elismerte felelősségét. A bíróság figyelembe vette, hogy (az "értelmiségi családból származó") Schmitt, aki pár héttel korábban szerzett jogosítványt, saját bevallása szerint először vezetett csúszós úton; ez, valamint fiatal kora és jó egyetemi tanulmányai is enyhítő körülménynek számítottak. Súlyosbító körülmény nem merült fel.

A 22 éves Schmittet a Pesti Központi Kerületi Bíróság foglalkozás körében elkövetett, súlyos testi sértést okozó gondatlan veszélyeztetés miatt négy hónapos, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A HVG a múlt héten arról írt, hogy Schmitt Pál életrajzában nem szerepel az a több mint egy évre tehető, 1980-81-es időszak, amikor már megvált az Astoriától, de még nem ült át a Népstadion és Intézményei főigazgatói székébe. Sportbarátját és munkatársát akkoriban vonták nyomozás alá „vesztegetés és deviza-bűncselekmény elkövetése” miatt. Ungváry Krisztián és Révész Béla a bizalmas dokumentumok alapján próbálta rekonstruálni, hogy az szt-tisztekkel sűrűn betelepített szállodákban dolgozó Schmitt mit csinált akkoriban.

Hétfőn Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc olyan törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, amely alapján Schmitt Pál államfő, valamint más közjogi méltóságok múltját is kutathatóvá lehetne tenni. Az MSZP-s képviselők azt javasolták, hogy a közjogi méltóságok tegyenek nyilatkozatot, amellyel a rájuk vonatkozó állambiztonsági iratok, és a korábban keletkezett bírósági dokumentumok kutathatóvá és nyilvánosságra hozhatóvá válnak.

Orbán Viktor kedden azt mondta: ez a vita méltatlan, ezért az Országgyűlés nem is fogja tárgyalni a két MSZP-s képviselő törvényjavaslatát. Schmitt hivatala azt közölte: a hazugságok tisztázása érdekében nyilvánosságra hozzák egy 1964-ben történt közlekedési baleset dokumentumait. Az államfő 1965-1981 közötti szállodai munkájáról, az SZT-tisztekkel való együttműködésről azonban nincs értelme beszélni, hiszen az utóbbiak kiléte titkos volt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.


 

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat