Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
NAV: beszedhető a plusz 40 milliárdos adóbevétel
MTI 2011. 09. 30. 12:01:00
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) várakozásai szerint beszedhető az idén elvárt plusz 40 milliárdos adóbevétel, s várható az is, hogy a mintegy 250 milliárdra becsült, az európai döntés alapján visszafizetendő általános forgalmi adó egy része szintén visszakerül a költségvetésbe - közölte pénteken az adóhatóság elnökhelyettese.

Varga Árpád az ellenőrzési szekcióban tartott előadása keretében beszélt arról, hogy a végrehajtások révén beszedhető a 40 milliárdos plusz bevétel. Utalt rá, hogy "a meg nem fizetettségi szabály" eltörlésével a közgazdászok számítása szerint mintegy 250 milliárd forintot kell kiutalnia az adóhivatalnak, de ez valószínűleg kisebb összeg lesz, mert egy része visszakerül a költségvetésbe. Hozzátette, a revizorok kiemelten foglalkoznak majd a visszautalási igények ellenőrzésével.

Az elnökhelyettes elmondta, az idén az első félévben már 150 ezer vizsgálatot végeztek, az ebben az évben megállapított nettó adókülönbözet eléri a 199 milliárd forintot, a zárolások mértéke pedig már tízszerese a tavalyinak. Jellemzően az adómegállapítások 85 százaléka minden évben az áfára vonatkozik - mondta Varga Árpád.

Kifejtette, hogy ebben az esztendőben nagyjából 2.500 milliárd forint áfabevételre számít a költségvetés, ami visszautalások nélkül 4.400 milliárd forintra rúgna.

Hangsúlyozta: tudatosítani kell, hogy ha az adóhivatal nem tudja beszedni a kivetett adót, akkor a magyar költségvetés kiadási oldala "igen nagy bajban lesz", ez pedig nemcsak a vállalkozásokra, de a magánszemélyekre is visszahat. Reményét fejezte ki, hogy előbb-utóbb Magyarországon is kialakul az a kultúra, amely alapján mindenki belátja: közösen adjuk össze azt a pénzt, amit elkölthetünk.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat