Ma: 2020.11.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Könnyen ment a könnyen jött pénz Páriban: elúszott az önkormányzat 500 milliójának több mint háromnegyede, felelős nincs
Privatkopo.hu 2020.11.11. 13:38:00

Pári 1983-ban a tőle nyolc kilométerre lévő Tamási városrészévé vált. A rendszerváltás után a páriak egyre inkább úgy gondolták, hogy jobb lenne elválni, és 2003-ban ezt meg is szavazták. 2006-ban felállt Pári önkormányzata. A falu vezetése felmérte, hogy Tamási és Pári közös beruházásaiból melyik település járt jobban, és úgy látták, a város több százmilliós pluszban van. A bíróság 2012 végén a falunak megítélt 623 millió forint kompenzációt. A kormány a pénzt kifizette Tamási helyett, így az évente mintegy 40 millió forintból gazdálkodó 700 lelkes község jelentős tőkéhez jutott. A település akkori vezetője nagyot álmodott, aztán nagyot koppant. A számlát azonban - ahogy ilyen esetekben az lenni szokott - Pári lakosai fizetik.



A Pári Vagyonkezelő és Befektető Zrt.-t a község hosszú távú fejlesztésére 502 millió forintos alaptőkével hozták létre abból a 623 millió forintból, amelyet a bíróság a szomszédos Tamásival 2012-ben befejeződött vagyonmegosztási perben Párinak megítélt. A pénzt a kormány fizette ki 2013-ban. Az összegből a kistelepülés önkormányzata mintegy 120 millió forintot tartott meg rövid távú fejlesztésekre, 500 millió forinttal a társaság alaptőkéjéhez járult hozzá. A zrt. vezérigazgatójának magát a cégalapítási ötlet gazdáját, az addig - 2006 óta - független polgármesterként működő Gere Zoltánt választották, aki 2013. április 30. nappal lemondott a településvezetői tisztségről, azért, hogy elkerülje az összeférhetetlenséget. Gere akkor azt mondta, a társaság alaptőkéjét a pénz- és az ingatlanpiacon, illetve működő tőkeként vállalkozásokba fektetik be. A különböző fórumokon bemutatott, 2013 és 2023 közötti fejlesztési stratégia ismertetésében az olvasható, hogy célja egy egészséges, boldog, önellátó település létrehozása.

Okirat-hamisítás miatt ítélték el a cég ügyvédjét

Az indulásra némi árnyékot vetett, hogy a vagyonkezelő zrt. bejegyzési kérelméhez kötődő, az alapszabály módosításával kapcsolatos cégbírósági hiánypótlási felhívásra a gazdasági társaság jogi képviselője, dr. Pesthy Gergely szekszárdi ügyvéd elektronikus úton, a saját e-mail címéről - egy korábban kelt, a részvényesek kézjegyével ellátott alapszabály módosításon szereplő aláírások és az ügyvédi hitelesítő bélyegző lenyomatáról készített másolatot felhasználva - iratmanipulációt küldött meg 2013. június 4. napján a Szekszárdi Törvényszék Cégbíróságára, azaz az alapszabály módosításának „megtörténtét” hamis okirattal igazolta. Az ügyben büntetőeljárás indult.

A Privatkopo.hu megkereste a Pécsi Törvényszéket, amely arról tájékoztatta a bűnügyi portált, hogy a Pécsi Járásbíróság 2019. június 26-án magánokirat-hamisítás vétsége miatt bűnösnek mondta ki dr. Pesthy Gergelyt, ezért őt megrovásban részesítette. Az ítéletet a Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. június 9-én kelt jogerős határozatával helybenhagyta.

Visszafizetetlen kölcsönök, veszteséget termelő befektetések, lapátra tett vezérigazgató

A folytatás sem sikeredett túlzottan fényesre. A nagy álmokból semmi nem valósult meg, a hozzá nem értés egyre erősebben mutatkozott meg a vagyonkezelő cég működésében. Az egymillió forint havi fizetéssel dotált Gere egy ideig tőzsdézett, a zrt. tőkéjéből forgatott milliókat Forex-részvényekben, valamint három társaságban (Carb.ON Zrt. 24%, Budai Ingatlanfejlesztő Kft. 72%, Euten Consulting Kft. 4%) szerzett részesedéseket a falu, valamint negyven helyi lakos pénzéből létrehozott cég. A befektetések melléfogásnak bizonyultak. A Carb.ON Zrt. a megalakulása (2014.) óta egyetlen forint árbevételt sem produkált, az pedig, hogy a társaság munkatársai nem haltak éhen, kizárólag annak volt köszönhető, hogy a Pári Vagyonkezelő Zrt. 6 évvel ezelőtt 100 millió forint hosszúlejáratú hitelt nyújtott a cég részére, ami egyébként valóban hosszúnak bizonyult, ugyanis a mai napig nem fizették azt vissza. Ami a Budai Ingatlanfejlesztő Kft.-t illeti, alighanem ez a vállalkozás sem fog bekerülni a gazdasági élet aranykönyvébe, tekintettel arra, hogy 6 éves létezése során nem tudott bevételre szert tenni. Egy árva forintra sem. A kft. a 2018. és 2019. üzleti évekre vonatkozóan már éves beszámolót sem tett közzé.

2015-ben a Pári Vagyonkezelő és Befektető Zrt. 33 millió 875 ezer forintot fordított pelletüzem létrehozására, amiből azóta sem lett semmi. Mindenesetre az animáció igényesre sikeredett, vélhetően nem volt olcsó:

https://www.facebook.com/watch/?v=975018765906966&external_log_id=9a3e0692-8a39-44f5-9884-add813b5f9ef&q=https%3A%2F%2Fm.facebook.com%2FPall%25C3%25A9r-Tri%25C3%25A1sz-%25C3%2589p%25C3%25ADt%25C3%25A9sziroda-Kft-131260226949495%2Fvideos%2Fp%25C3%25A1ri-pellet%25C3%25BCzem-anim%25C3%25A1ci%25C3%25B3%2F975018765906966%2F

A cégiratok tanúsága szerint ugyanebben az évben P. Istvánné részére 15 millió, az Euton Consulting Kft.-nek 8 millió 600 ezer, míg a Pári Ezermester Szociális Szövetkezetnek 34 millió 600 ezer forint kölcsönt folyósított a zrt.

Gere Zoltán képességeit messze meghaladta az 500 milliós cég irányítása - kik a felelősek a kinevezéséért?

Más fontos esemény is történt a vagyonkezelő - amúgy nem túl sűrű - életében: Gere Zoltán vezérigazgatót, a többségi részvényes önkormányzat kezdeményezésére, kirúgták. Aligha azért, mert elégedettek voltak a munkájával. A férfi 2 éves ténykedése nem hagyott mély nyomot a cég életében, legfeljebb negatív értelemben, hiszen a részvénytársaság 2013-ban 13 millió, 2014-ben pedig 52 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

A rendőrség szerint „bűncselekmény elkövetése nem állapítható meg”

Akik azt gondolják, hogy a vezércserét követően a társaság szélsebesen megindult a csillagos ég felé, nagyot tévednek, a lejtmenetet a személyi változás sem tudta meggátolni. 2015-ben 36 millió, 2016-ban 12 millió, 2017-ben 14 millió, 2018-ban 89 millió, míg 2019-ben 27 millió forint veszteség érte a cég vagyonát. Vagyis nem egészen hét év alatt a Pári Vagyonkezelő és Befektető Zrt. elvesztette az 502 milliós indulótőkéje majdnem felét, mintegy 243 millió forintot. Amennyiben ehhez az összeghez hozzáadjuk a carb.ON Zrt.-nek nyújtott (és eddig vissza nem fizetett) 100 millió, a Pári Ezermester Szociális Szövetkezetnek adott (és eddig vissza nem fizetett) közel 35 millió forint kölcsönt, valamint a meg nem valósult pelletüzemre kifizetett mintegy 34 millió forintot, akkor azt mutatja a „matek”, hogy az önkormányzat által befektetett 500 millióból „elfolyt” 412 millió - gyakorlatilag teljesen hatástalanul. A nagy álmokból így lett keserű ébredés. A felelőtlen gazdálkodás, a hozzá nem értés súlyos vagyonvesztést eredményezett. Sokba került a „buli” a páriaknak.

A Privatkopo.hu értesülése szerint a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette és más bűncselekmények gyanúja miatt a Pári Vagyonkezelő és Befektető Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban. A büntetőeljárás végül megszüntetésre került, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése. Gyanúsítás közlésére az eljárás során nem került sor.

Konstruktív kommunikáció és tárgyalástechnika 8 általánost végzett fizikai munkásoknak - nyomoz a NAV

Nem a vagyonkezelő zrt. az egyetlen „problémás” társaság Páriban. A Privatkopo.hu információja szerint a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomozást folytat költségvetési csalás bűntett, valamint számvitel rendje megsértése bűntett gyanúja miatt a Pári Húsfeldolgozó, Ezermester Szociális Szövetkezet (amelynek az önkormányzat is tagja) korábbi tevékenységével, működésével összefüggésben. A bűnügyi portál értesülése szerint a szövetkezet volt igazgató elnöke fordult a bűnügyi hatósághoz olyan, általa gyanúsnak vélt ügyekben, amelyekben „ismeretlen tettesek” - állítása szerint - milliós károkat okozhattak a gazdasági társaságnak.

Ezek közül az egyik az állam által támogatott Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-2.4.3.D.2-I3/I-2013-0183 azonosítójú, „A Pári Ezermester Szociális Szövetkezet fejlesztése" elnevezésű projekthez kapcsolódó képzési szolgáltatás igénybevétele, amelyre 2015. július 2-án kötött szerződést a szociális szövetkezet akkori elnöke a budapesti Tolerance-Training Oktatási és Tanácsadó Kft.-vel.„A Megrendelő felkéri a Vállalkozót, a Vállalkozó pedig elvállalja, hogy a Megrendelő részére az a Pári Ezermester Szociális Szövetkezet fejlesztése" c. projekthez kapcsolódó pályázathoz a TÁMOP-2.4.3.D.2-I3/I-2013-0183 jelű pályázatához az alábbi tevékenységeket valósítja a meg: Konstruktív kommunikáció és konfliktuskezelés - 40 óra (4 nap) tréning 7 fő részére; Tárgyalástechnika a gyakorlatban tréning - 20 óra (2 nap) tréning 7 tő részére; DISC rendszer az önismeretben és a csapatműködésben - 10 óra (1 nap) tréning 7 fő részére. Szerződő felek kölcsönösen megállapodnak abban, hogy fenti szolgáltatások elvégzéséért a Vállalkozót összesen 3.010.000 Ft. (nettó), ebből 2.056.848 Ft. Áfa mentes, 953 152 Ft. Áfás összegű megbízási díj illeti meg.” - olvasható a Privatkopo.hu birtokába került vállalkozási szerződésben.

A volt elnök gyanúja: aláhamisíthatták a jelenléti íveket

A feljelentő szerint „ezek a témakörök nem a szociális szövetkezet alkalmazottainak életszerűen szükséges képzési formái, tekintettel arra, hogy fizikai munkát végző alacsonyabb iskolázottságú emberekről van szó, szakmailag indokolatlan, hogy ilyen beállítottságú embereket a fenti témakörökben megjelölt tanfolyamokra iskolázzanak be”. A volt elnök előadta azt is, hogy „a szövetkezet alkalmazásában lévő egykori és jelenlegi dolgozók elmondása alapján megállapítható, hogy dr. Piczkó Katalin mindössze 2-3 alkalommal találkozott a tanfolyamokon résztvevőkkel. Összesen 70 órás tanfolyam időtartamról szól a megbízási szerződés, valamint a teljesítésigazolások. A jelenléti ívek átolvasásakor elhangzottak olyan nyilatkozatok a dolgozók részéről, hogy azokat nem ők írták alá. Továbbá kiderült az is, hogy a Pári Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, Gere Zoltán a tréning megbízás előtt már kapcsolatban állt dr. Piczkó Katalinnal. A beszámolók alapján Gere Zoltán is tartott órát.”

Vajon mire „taníthatta” a szövetkezet alkalmazottait?

A tréningcég vezetője úgy emlékszik, hogy „több alkalommal tartott képzést”

A bűnügyi portál e-mailben megkereste a Tolerance-Training Kft. ügyvezető-tulajdonosát. Alább a Privatkopo.hu kérdései, és dr. Piczkó Katalin válaszai.

„A vállalkozási szerződésben megjelölt, összesen 70 órás képzést maradéktalanul teljesítette társaságuk? Igen, maradéktalanul teljesítette.

Ön - emlékei szerint - hány alkalommal tartott képzést Páriban? Több alkalommal tartottam képzést.

Elképzelhető az, hogy a jelenléti íveken olyan személyeket is feltüntettek, akik nem voltak jelen a képzéseken? Nem történt ilyen.

Elképzelhető az, hogy a jelenlétüket igazoló ívekre valaki aláhamisította az aláírásukat? Nem történt ilyen.

Ön szerint életszerű alacsony képzettséggel rendelkező, falusi fizikai munkásoknak ilyen jellegű (konstruktív kommunikáció és konfliktuskezelés, tárgyalástechnika a gyakorlatban tréning, DISC rendszer az önismeretben és a csapatműködésben) képzéseket tartani? Életküldetésemnek tartom, hogy a felsorolt témákban minél szélesebb körben tájékozottak legyenek az emberek. A képzések tartalmát megismerve mindenki számára jól látható, hogy sem korosztályhoz, sem iskolázottsághoz nem kapcsolódik ez a tudásanyag, ugyanakkor egy kiegyensúlyozott, eredményes, boldog életvitel alapjait képezhetik.

További friss információk
Könnyen ment a könnyen jött pénz Páriban: elúszott az önkormányzat 500 milliójának több mint háromnegyede, felelős nincs
Megszegte a kijárási korlátozást és leszorította a rendőröket az útról, ráadásul jogosítvány nélkül, ittasan vezetett
Mercedes luxuskocsival furikázik a falu fiatal jegyzője, miközben férje brutális adótartozással szerepel a NAV szégyenlistáján
Letöltendő börtön gyermekpornográf felvételek miatt - „természetesen” nem a volt nagykövetnek
Botrány Iregszemcsén: az önkormányzat „házipénztárként” használta a község csatornarendszerének kiépítésére alapított, állami támogatásokból és lakossági hozzájárulásokból gazdálkodó víziközmű társulatot - a rendőrség nyomozást rendelt el
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Drog, prostik, Vizoviczki, avagy „mit tehet a rendőrség egy olyan szórakozóhellyel szemben, ahol befolyásos politikusok, parlamenti képviselők a törzsvendégek”?
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat