Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Olasz büntetőbíróság előtt Keleti Györgyi
Blikk 2013. 06. 27. 11:47:00

Folytatódott a római bíróságon a volt honvédelmi miniszter, Keleti György lánya, Keleti Györgyi (38) bírósági ügye, ám nem született ítélet. Sőt jó darabig nem is születhet, ugyanis jövő januárig elnapolták az eljárást. A vád szerint az egykori modell lányoknak nyújtott segítséget prostitúcióhoz.



A volt modell ellen korábban üzletszerű kéjelgés elősegítése miatt indult büntetőeljárás, ami miatt itthon 500 ezer forint pénz- és három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott 2011 márciusában. Ugyanezen vádak miatt törnének pálcát Olaszországban is Györgyi felett: úgy tudjuk, az olaszok arra hivatkoznak, hogy a modell náluk más lányoknak nyújtott segítséget a prostitúcióhoz, mint itthon. Így ott is büntethető, ám úgy tűnik, egyelőre korántsem tekinthető lezártnak az ügy, hiszen hosszú hónapokra elnapolták az évek óta húzódó tárgyalássorozatot.
- Meghallgatták a rendőrség képviselőjét, azt a nyomozót, aki lefolytatta a nyomozást. Ő vázolta azt a rendszert, amelynek alapján az elmúlt években sok magyar, a show-bizniszhez kapcsolható fiatal lány Olaszországba érkezett, hogy egy rövid időre prostituáltként dolgozzon. A dolgok ugyanazok, amelyekért Keletit már elítélték Magyarországon, ezért elképzelhető, hogy nem ítélik el Olaszországban ismét, azaz kétszer nem büntetik meg ugyanazért. A pert elnapolták 2014. január 13-ra, mivel ki kell hallgatni azokat a magyar lányokat, akik évekkel ezelőtt bekerültek ebbe a körbe - tudtuk meg dr. Massimiliano Scaringellától, Keleti Györgyi olasz ügyvédjétől.

A volt honvédelmi miniszter lánya lezártnak tekinti az ügyet, Magyarországon megkapta már a büntetését.
- Az olasz jogrend sokkal bonyolultabb, mint a magyar, ezért is hosszadalmas a bírósági hercehurca. Elítélni azonban nem tudnak, ugyanis Magyarországon már született ítélet - mondta Györgyi, aki már nem foglalkozik a több éve húzódó bírósági eljárással. - Én abban a percben lezártnak tekintettem az ügyet, amikor itthon megszületett az ítélet. Hamarosan lejár a felfüggesztettem is, így számomra nem téma már ez - tette hozzá az egykori modell.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat