A jog-, különösen a büntetőjog elméletében, filozófiájában járatlan polgár csak kapkodja a fejét a hazai igazságszolgáltatás legújabb döntései láttán. Eddig mintha az lett volna az általunk is követett, a művelt nyugatról másolt trend, hogy szakítsunk az ősi, bibliai „szemet szemért, fogat fogért" elvvel.

Márpedig a fent idézett, egyik-másik mostani ítélethez képest a már az első lopást végtagcsonkolással megtorló, mindeddig a sötét középkor brutalitására példaként emlegetett szentistváni büntetőszankciók csupán gyengekezű büntetésnek látszanak.

Július elsején hatályba lép az új Büntető Törvénykönyv, amely jelentősen kiszélesíti a jogos védelem lehetőségeit, a kockázatot az eddiginél sokkal inkább a támadó oldalára telepítve: bizonyos körülmények együttállása esetén a tulajdonos akár le is lőheti azt, aki éjszaka behatol a lakásába. És legalább ekkora kockázatot vállalnak azok is, akik nappal, felfegyverkezve rontanak be az ingatlanhoz tartozó kertbe.

Ehhez képest vérforraló gaztettek elkövetői időnként megússzák a társadalom igazságérzetét sértő, meglehetősen szolid büntetéssel, gondoljunk csak a Cozma- gyilkosságra, vagy éppen a súlyos milliárdokat elcsaló, mégis vicces ítéletekkel szabaduló pénzügyesek eseteire.

Csoda-e Brüsszeli Bizottság illetékesei, vagy éppen a liberális világszemléletűek úgy vélik, hogy valami nincs rendben a magyar igazságszolgáltatással?

A hazai igazságszolgáltatásnak feltétlenül törekednie kell arra, hogy a hatályos szabályrendszerben mielőbb kialakítsa a jogalkotó szándékainak és a közösség elvárásainak egyaránt megfelelő ítélkezési gyakorlatot, mert ennek hiányában a bírói kar a társadalom elismerésére aligha számíthat.