Ma: 2024.03.29.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Olaszországban fogták el a nigériai pénzmosót
Privatkopo.hu 2020. 01. 19. 9:23:00

Az olasz bűnügyi hatóság átadta a magyar rendőrségnek azt a férfit, aki egy 685 milliós pénzmosás egyik feltételezett elkövetője. A budapesti nyomozók a nigériai férfi 27 társát korábban már elfogták.



A Budapesti Rendőr-főkapitányság Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály nyomozói pénzmosás bűntett gyanúja miatt folytattak nyomozást 27 személlyel szemben. Az elkövetők több mint 685 millió forint kárt okoztak külföldi gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek. A nyomozók a pénz egyhatodát különböző bankszámlákon találták meg, amelyeket lefoglaltak, illetve zároltak.

Az elkövetők 28-ik társa, egy 28 éves nigériai férfi ellen a bíróság 2019 júniusában nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, amely alapján 2019. október 22-én, Olaszországban a helyi hatóságok elfogták.

A nyomozás adatai szerint a nigériai állampolgár közreműködött a bűncselekményből származó pénzösszegek eredetének leplezésében úgy, hogy társai megbízásából hamis útlevéllel bankszámlákat nyitott, majd azok adatait bűntársai rendelkezésére bocsátotta, hogy a bűncselekmény elkövetéséből származó pénzösszegekhez hozzájuthassanak.

A megnyitott bankszámlákra több mint 75 millió forint érkeztek bűncselekmények elkövetéséből, amelynek egy részét a férfi készpénzben felvette, a többit pedig tovább utalta négy társának, akik azt szintén kivették a számlákról.

Az olasz kollégák kiadatási eljárás keretében 2020. január 17-én, délelőtt, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren átadták a nigériai állampolgárt a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály kollégáinak. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és egy rendbeli pénzmosás bűntett, valamint három rendbeli közokirat-hamisítás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat