Ma: 2024.04.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Elnéző a NAV a Fidesznek választási kontrollrendszert ajándékozó cégcsoporttal
privatkopo.hu 2013. 11. 12. 12:04:00

Néhány napja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyik revizora, a jelenleg felmondási idejét töltő Horváth András egy sajtótájékoztató keretében azt állította: az adóhatóság szándékosan nem vizsgál olyan cégeket, amelyekről nagy biztonsággal tudni lehet, hogy százmilliós, milliárdos nagyságrendben csalnak áfát. Az ellenőr szerint van egy kör, amelyik egyszerűen érinthetetlen, annak ellenére, hogy rengeteget lehetne fogni rajtuk. Nagyon úgy tűnik, a magyar állam mindenkori irányítói inkább a kisvállalkozók és munkavállalók millióinak életét nehezíti meg még jobban, csakhogy néhány százan megússzák. Valószínűsíthető, hogy az így (költségvetési csalás) zsebre vágott pénzek valahogy megtalálhatják az utat a politika felé…



Közlemény: „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hétfőn. A nemzetgazdasági miniszter azonnali vizsgálatot rendelt el a NAV munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban. A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.”

Le kell menni kutyába…

A Privát Kopó birtokába került dokumentumok szerint a Ramiris Rubin Zrt. 2009. március 16-án 1 db., azaz egy darab szoftvert vásárolt a Life Line Consulting Kft-től, amelynek nettó értéke 308.000.000 Ft., áfa tartalma 61.600.000 Ft., bruttó értéke 369.600.000 Ft. (háromszázhatvankilencmillió-hatszázezer forint) volt. Az adásvétellel kapcsolatos iratokban - amelyeket dr. Nagy Károly András és Fabó György láttak el kézjegyükkel - a termék „Dog Show kinológiai szoftver” megnevezéssel szerepelt (kinológia - a kutyafélék fejlődéstörténetével, a kutyafajták kialakulásával, a kutya anatómiájával és viselkedésével foglalkozó tudomány - a szerk.).

                                              dr. Nagy Károly András

A cégnyilvántartás adatai szerint a Life Line Consulting Kft. ügyvezetője az adásvétel időpontjában dr. Nagy Károly András volt, tulajdonosai: kiskorú Nagy Edvard András, kiskorú Nagy Viktória Alexandra (az ügyvezető gyermekei), valamint Aradi Csilla (dr. Nagy Károly András élettársa) voltak.

A társaságot - hat hónappal a kutyás szoftver ügylet lebonyolítását követően - 2009 szeptemberében a tulajdonosok eladták Horváth Zoltánnak, aki az ügyvezetői tisztséget is átvette dr. Nagy Károly Andrástól. A kft-vel szemben 2010 szeptemberében felszámolási eljárást rendeltek el, amely 2012-ben befejeződött, a céget - szép csendben - törölték a cégnyilvántartásból.

A kinológiai (kutyatan) szoftvert - dr. Nagy Károly András állítása szerint - egy amerikai cég, a washingtoni székhelyű Stonehill Enterprises LLC. „fejlesztette ki”.  Információnk szerint a Life Line Consulting Kft. 2009-ben több alkalommal utalt jelentősebb összegeket az amerikai cég bankszámlájára. A cégiratok szerint a Stonehill Enterprises LLC. magyarországi kézbesítési megbízottja az a Hódos Éva, aki a Ramiris-csoportot irányító Fabó György ügyvezetése alatt álló BestByte Kft. minősített többségű tulajdonosa.

Fabó György és Sándor Kornél a Ramiris Europe Kft-ben lévő üzletrészüket 2008.07.15-én, a Középpont Stúdió Kft-ben lévő üzletrészüket 2009.12.28-án, a Display Szervíz Kft-ben lévő üzletrészüket 2009.12.28-án adták el a Stonehill Enterprises LLC-nek.

A Fabó érdekeltségébe tartozó Ramiris Rubin Zrt. pedig a Kisvárdán (itt él dr. Seszták Miklós Fidesz-KDNP országgyűlési képviselő, ügyvédi irodája is ebben a városban található) működő Várda Mobil Kft-ben lévő üzletrészét 2007.08.29-én, a KING Kft-ben lévő üzletrészét 2007.06.07-én értékesítette a Stonehill Enterprises LLC-nek. Fabó György ügyvezetőként jegyzi az Amadeus Budapest Kft-t, amelynek minősített többségű tagja a Stonehill Enterprises LLC. volt a 2007.07.13-2007.12.06. közötti időszakban. A Stonehill LLC 2008-2009-ben tagja volt az ugyancsak Fabó érdekeltségébe tartozó Frangepán Invest Kft-nek, 2007 júniusa és decembere között a MOBILEX-CAR 96 Kft-nek (a cég ügyvezetője 2007 és 2011 között, illetve résztulajdonosa 2007 és 2009 között a KDNP-alelnök felesége, dr. Sesztákné Berecz Marianna volt). Mindezek alapján nehéz lenne azt mondani, hogy Fabó Györgynek az égvilágon semmi köze nincs a Ramiris Rubin által - mintegy 370 millió forint vételárért - megvásárolt kinológiai szoftvert „kifejlesztő” amerikai társasághoz…

Ramiris stafétabot

Egy másik ügyben a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága költségvetési csalás bűntett miatt vádemelést javasolt - többek mellett - dr. Nagy Károly András ellen is, mivel az ügyvezetése alatt állt Life Line Consulting Kft. több tízmillió forint értékben értékesített „ismeretterjesztő szoftvereket” - „véletlenül” ugyancsak „Dog Show kinológiai szoftvereket” - az Electro World Kft. részére, ám a pénzügyi nyomozók gyanúja szerint a kiállított számlák mögött nem történtek valós gazdasági események, a bizonylatok fiktívek lehettek. Vagyis: amit a Ramiris Rubin Zrt-nél teljesen rendben lévőnek ítélt az adóhivatal, azt az Electro World Kft-nél már adócsalásként értékelte…

2008 novemberében és decemberében a tulajdonosok „kivonták a forgalomból”, és parkolópályára helyezték a Ramiris Rubin Zrt-t, a vállalkozás számítástechnikai piacon betöltött helyét - azzal együtt kereskedelmi kapcsolatait - a 2008 júniusában bejegyzett, Fabó György és Sándor Kornél által alapított Ramiris Europe Kft. vette át. A „holtvágányra” tolt Ramiris Rubin székhelyét ezt követően két alkalommal is megváltoztatták, a cég nevét pedig 2009. március 10-én IRISZ MÉDIA Zrt-re keresztelték át.

A 2007-ben 20 milliárd, 2008-ban 21 milliárd forint árbevételt elérő cég háttérbe szorítása aligha történhetett ok nélkül, ugyanis a kft. neve felmerült egy 2006-2007-ben elkövetett adócsalási bűncselekmény-sorozat kapcsán, amelyről a HVG 2007. december 5-i lapszáma így számolt be: „(…) a bűnszervezet azt a lehetőséget használta ki, hogy az Európai Unióba behozott áruk vámkezelése és az általános forgalmi adó (áfa) megfizetése szétválasztható: a távol-keleti elektronikai cikkeket (amelyek az unióban többnyire vámmentesek) Ausztriában vámkezeltették, majd az okmányokra azt írták, hogy azokat szlovák és román piacokra viszik. Ehelyett a kamionok Magyarországra hozták a rakományokat, ahol senki sem fizette meg az összesen 17 milliárd forintnyi áru után járó 3,4 milliárd áfát. A szinte követhetetlen árumozgatás egyik központja az „exportáló” Ramiris Rubin Zrt. volt, amelynek tulajdonosa egy hasonló nevű ciprusi cég, a Ramiris Holdings Ltd., a „vevők” pedig létező - de semmilyen tevékenységet nem végző - szerb, szlovák és román cégek. (…)”

                                                            Fabó György

A cégnyilvántartási adatok szerint az adóhivatal 2009. augusztus 26-án (tehát kevéssel a kutyás szoftverügyletet követően), majd pedig 2012. január 27. végrehajtást rendelt el a zrt-vel szemben, amely jelenleg is érvényben van. Ugyanakkor a Ramiris Rubinból lett IRISZ MÉDIA éves beszámolóiból kitűnik, hogy a mesterségesen „lefojtott” cég árbevétele 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben egyaránt nulla forint volt, azaz a vállalkozás nem folytatott gazdasági tevékenységet. Ezzel szemben a helyére állított Ramiris Europe Kft. 2009-ben 16 milliárd, 2010-ben 20 milliárd, 2011-ben 18 milliárd forint, 2012-ben 19,4 milliárd forint árbevételt ért el.

Valamilyen rejtélyes okból az adóhivatal a mai napig nem rendelte el a teljesen kiürített, gazdasági tevékenységet nem folytató, több mint négy éve jelentős adótartozással terhelt és ezért végrehajtás alatt álló IRISZ MÉDIA Zrt. (volt Ramiris Rubin Zrt.) felszámolását…

Dr. Seszták Miklós - ügyvédként - több mint egy évtizede áll szoros kapcsolatban a Ramiris-cégcsoporttal, annak vezetőivel. Forrásaink szerint a cégbirodalom minden „rázósabb” jogi ügyét ő intézi. Korábban a Privát Kopó már megkérdezte a parlamentben főleg jogi, gazdasági szakkérdésekkel foglalkozó honatyát - aki jellemzően adó- és pénzügyi tárgyú törvényekhez nyújtott be eddig módosító javaslatokat -, hogy a Ramiris-birodalom tulajdonosainak megbízásából hány, úgynevezett offshore-cég létrehozásában, bejegyeztetésében közreműködött jogászként, ám a képviselő azzal hárította el a válaszadást, hogy ebbéli munkássága „ügyvédi titok” tárgyát képezi. A hatályos cégnyilvántartás szerint a vállalatcsoportban korábban és jelenleg a Ramiris Holdings Ltd. (Ciprus), a Minotax International Ltd. (Ciprus), a Hammond Sales LLC. (USA), és a kutyás szoftverek fejlesztésében „jeleskedő” Stonehill LLC. (USA) birtokolt/birtokol üzletrészeket, részvényeket.

Merthogy - a Fidesz iránymutatói szerint - „véget ért az offshore-világ”, „leketyegett az offshore-lovagok ideje”…

Vándorló védjegyek

2009 áprilisában a Daniel Simon Inc. (USA) nevű társaságtól öt - 2000 júliusa óta „alvó”, azaz használaton kívüli - védjegyet vásárolt a Bender-Log Invest Kft. Két hónappal később, június 29-én a védjegyeket a Bender-Log Invest Kft. eladta a Fabó György érdekeltségébe tartozó Ramiris Europe Kft-nek. Ugyanazon a napon „engedményezési szerződés és megállapodás” jött létre a Ramiris Europe Kft., mint engedményező, valamint a Bender-Log Invest Kft., mint engedményes között, amely szerint a Ramiris Europe Kft. 55 millió forint + áfa, összesen 66 millió forint összeggel tartozik a Bender-Log Invest Kft-nek (az öt darab védjegy vételára). A szerződésben rögzítették továbbá, hogy a Ramiris Europe Kft-nek 200 ezer euro (akkori árfolyamon számolva mintegy 56 millió forint) követelése állt fenn az Ausztriában bejegyzett Gomperz Grosshandel Gmbh-val szemben, amely követelést a Bender-Log Invest Kft-re engedményezte Fabó cége. Hét hónappal később, 2010 januárjában a Ramiris Europe Kft. értékesítette a Bender-Log Invest Kft-től vásárolt öt védjegyet - a Gomperz Grosshandel GmbH-nak…

A Gomperz Grosshandel GmbH. 50 százalékos tulajdonosa Tóth Attila, aki 2007 és 2009 között a Bender-Log Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója és egyik részvényese volt. A Bender-Log Tanácsadó Zrt. alapító-részvényese volt a védjegyügylet egyik állomásaként szereplő Bender-Log Invest Kft-nek, amely társaság 2009 januárjában a Szlovákiában alapított mk3 s.r.o. nevű cég tulajdonába került. Érdekesség, hogy a Bender-Log Tanácsadó Zrt. neve felbukkant az Electro World Kft. ellen - 223 millió forintos áfacsalás gyanúja miatt - indult büntetőeljárásban: az adónyomozók gyanúja szerint a zrt. több mint 800 millió forint értékben állított ki fiktív, valós gazdasági eseményeket nem tükröző számlákat az elektronikai termékeket forgalmazó áruházláncnak. „Véletlenül” itt is „ismeretterjesztő szoftverek” képezték az adóhatóság gyanúja szerint meg nem történt „adásvételek” tárgyát, amelyeket az Electro World azonnal továbbértékesített - na, kinek? - a szlovák mk3 s.r.o. névre keresztelt társaságnak, azaz a Bender-Log Invest Kft. tulajdonosának…

Az adóhivatal szerint teljesen jogszerűnek tartott, valójában azonban kizárólag adóalap-csökkentés céljából körbeadogatott védjegyeket (NAPPY DAY, NAPPY DAY NATURAL, NAPPY DAY SOFT, NAPPY DAY SWEET szóösszetétel, és NAPPY DAY ábrás) egyébként soha, egyetlen másodpercig sem használták az egymást gyorsan követő tulajdonosok, azok oltalma 2010 júliusában megszűnt.

Ingyen választási kontrollrendszer a Fidesznek

Ismeretes: 2002-ben a Fidesz választási csalással vádolta meg az MSZP-t. A Privát Kopó értesülése szerint a 2006-os választások előtt a Fidesz egy informatikai kontrollrendszert építtetett ki, amely által Orbánék ellenőrizni tudták, az akkor hatalmon lévő szocialisták nem manipulálják-e a voksolás eredményét. Az online hálózatot az Enternet Invest Kft. (2007-től Zrt.) hozta létre, a cég szerver hátteret, internet hozzáféréseket - úgynevezett ADSL-t -, számítógépes hálózati rendszert, saját fejlesztésű szoftvereket, és rendszerfelügyeletet biztosított a jobboldali párt számára, egy külön rendszerrel összekapcsolva a budapesti és vidéki irodákat a Fidesz választási központjával. Nagyteljesítményű számítástechnikai eszközöket (laptopok, számítógépek) a Ramiris Rubin Zrt. bocsátott - több hónapos használatra - a fiatal demokraták rendelkezésére.

A projekt tető alá hozásában a párt részéről Rogán Antal, a Fidesz országos kampányának vezetője, jelenleg a Fidesz frakcióvezetője, Győri Tibor, a Mahir Lapkiadó volt elnöke, a Fidesz gazdasági tanácsadó testületének vezetője, jelenleg a Miniszterelnökség jogi ügyekért felelős államtitkára, Orbán Viktor egyik legbizalmasabb embere, és Bánki Erik országgyűlési képviselő, a párt regionális politikai igazgatója, később a Fidesz EP-képviselője, míg az Enternet Invest Kft. és a Ramiris Rubin Zrt. képviseletében Fabó György tulajdonos (mindkét vállalkozásban részesedéssel rendelkezett), Bauer Róbert, az Enternet Invest Kft. tagja, és dr. Seszták Miklós ügyvéd, 2010-től országgyűlési képviselő, a KDNP alelnöke (mindkét cég jogi képviselője) közreműködött.

                                                    dr. Seszták Miklós

A Privát Kopó információja szerint a választási informatikai „árnyékhálózat” összértéke megközelíthette a 400 millió forintot. A több hónapos használatot követően a laptopok, számítógépek mintegy 90 százaléka sérült, leharcolt állapotban került visszaszolgáltatásra, az eszközök teljesen elértéktelenedtek, piacképtelenné váltak a használat során.

A Fidesz nem fizetett a szolgáltatásért, csupán ígéretet tett: amennyiben megnyeri a választásokat, ellentételezi a több százmilliós „szívességet”.

A Privát Kopó úgy tudja, hogy az informatikai szolgáltatás és számítástechnikai eszközkölcsönzések pénzbeli értékét a Fidesz sem adományként, sem költségként nem szerepeltette a 2006. évi könyvelésében, azokról semmilyen írásos megállapodás nem született. A vidéki Fidesz irodáknak biztosított ADSL-ket az Enternet Invest megvásárolta a MATÁV-tól, de a pártnak már nem számlázott.

Oxygen Wellness: a fideszes politikusok kedvelt VIP-helye

2010 decemberében adták át a Naphegy Oxygen Wellness sportlétesítményt. A mintegy 2,5 milliárd forintból felépült wellness komplexum a fideszes irányítású Budavári Önkormányzat (I. kerület) tulajdonába került, az üzemeltetésre a beruházóval, az Oxygen Wellnes Kft-vel 25+15 éves szerződést kötöttek. A Tabán fölött elhelyezkedő és a Várra néző szabadidő központ azóta a fideszes politikusok egyik kedvelt VIP-helye lett.

A Ciprus szigetén bejegyzett Clarement Investments Ltd. tulajdonában álló Oxygen Wellness Kft. Angyalföldön és Újpesten is üzemeltet wellness központot. A társaság a Ramiris-cégcsoport feje, Fabó György érdekeltségébe tartozik, 2005 és 2009 között a cég tagja volt az ugyancsak Cipruson nyilvántartásba vett Ramiris Holdings Ltd., valamint a Ramiris-cégbirodalom egyik vezetője, Sándor Kornél. Az Oxygen Wellness Kft. állandó jogi képviselője ugyancsak dr. Seszták Miklós, a KDNP alelnöke, a Fidesz-KDNP pártszövetség országgyűlési képviselője.

Hogy el ne felejtsük: „(…) A hétvégén lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az intézmény (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, mindenfajta részrehajlás vagy indokolatlan előny biztosítása nélkül.”

További friss információk
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat