Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kezdődik a móri per másodfokú tárgyalása
MTI 2010. 11. 16.

Ma kezdődik meg a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőperének másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán.



Az ügyben Weiszdorn Róbertet korábban nem jogerősen társtettesként, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Fejér Megyei Bíróság. A 2008 decemberében született elsőfokú ítélet életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki a vádlottra, de a feltételes szabadlábra bocsátás lehetőségét nem zárta ki, annak legkorábbi időpontját 30 évben határozta meg. A döntés ellen a vád és a védelem is fellebbezett: előbbi súlyosbításért, utóbbi enyhítésért.

A nem jogerős ítélet szerint Weiszdorn volt az, aki segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd - magát biztonsági őrnek kiadva - a pénzintézet ajtajához állt és elküldte az érkező ügyfeleket.
A bankrablás során alig több mint 7 millió forintnak megfelelő pénzt - forintot és valutát - zsákmányoltak a tettesek.
A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében korábban Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, társaként Hajdú Lászlót hozták összefüggésbe a bűncselekménnyel. Kaiser Ede perújítási eljárását, illetve Hajdú László más, Kaiser Edével együtt elkövetett rablások miatt indult eljárását szintén a móri pert tárgyaló tanács tárgyalja másodfokon a következő hetekben.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat