2011. május 18-án, a reggeli órákban tettük közzé bűnügyi portálunkon, hogy egy - jelenleg magánnyomozóként tevékenykedő - volt kiemelt operatív főnyomozónál jelentkezett egy férfi, aki 1998. július 2-án, az Aranykéz utcai robbantás időpontjában, a négy halálos áldozatot követelő merénylet közelében látta Jozef Rohácot.

Íme, az erről tudósító írásunk fontosabb része:

„Új szál az Aranykéz utcai merényletben: egy férfi a robbantás idején a bűntett közelében látta Rohácot

Új szál bukkant fel az 1998. július 2-án, a belvárosi Aranykéz utcában végrehajtott, négy ember - köztük Boros Tamás „vállalkozó” - életét kioltó robbantásos merénylet ügyében. Jelentkezett egy férfi, aki az esemény idején a helyszín közelében látta Jozef Rohácot… (…)

Fordulatot hozhat a bűnügyben, hogy a közelmúltban egy férfi azzal kereste meg a jelenleg magánnyomozóként, korábban a BRFK kiemelt operatív főnyomozójaként tevékenykedő Labanc Ferencet, hogy a merénylet elkövetése körüli időpontban a robbantás helyszíne közelében látta Rohácot.

- Ny. Mihály akkor a Bp. V. Vigyázó Ferenc utcában működő Gandhi étterem munkatársaként dolgozott - tájékoztatta a Privát Kopót Labanc. - Elmondása szerint Rohác izzadtan, zihálva tért be az étterembe a bűncselekmény elkövetése körüli időben. Egy üveg bort rendelt, amit pillanatok alatt benyakalt, majd sietősen távozott.

A volt operatív főnyomozó elmondta: a felszolgálóként dolgozó férfi nem bízott a korábbi rendőri vezetésben, félt, hogy Rohác tudomására juthat a vallomása, és ezzel életveszélybe sodorja magát. Most viszont úgy érezte, hogy a nyomozóhatóság valóban fel akarja göngyölíteni a szlovák bűnöző viselt dolgait, ezért kereste meg az egykori operatív rendőrtisztet, akiről köztudott, hogy jelenleg is a leszámolásos ügyek „megfejtésén” munkálkodik.

Labanc az ORFK illetékes munkatársához irányította a férfit, aki már fel is vette vele a kapcsolatot.”

A Magyar Nemzet című napilap 2011. május 19-i lapszámának címoldalán, az újság felső részében, közvetlenül a fejléc alatt elhelyezve - vezető anyagként - jelent meg az „Aranykéz utca: Rohácot látták a robbantáskor” címet viselő írás (Csibra Tibor tollából).

Idézet a polgári napilap írásából: „(…) A napokban jelentkezett egy szemtanú, aki látta őt (Rohácot - a szerk.) az 1998-as, négy áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás helyszínén, a merénylet idején. A tanú beszámolóját a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) köthető forrásunk sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. Úgy tudjuk, az Aranykéz utcai merénylet ügyében tizenhárom év után jelentkezett tanú a rendőrség egyik volt operatív tisztjével osztotta meg értesüléseit, aki az ORFK-hoz irányította a robbantás idején a környéken pincérként dolgozó férfit. Értesüléseink szerint a tanú eddig azért nem számolt be információiról a nyomozóknak, mert félt, hogy az elkövetők felderíthetik kilétét. (…)”

Nem kell különösebb tényfeltáró vizsgálatot folytatni ahhoz, hogy világossá váljon: a Magyar Nemzet bizony ellopta a Privát Kopó speciális, egyedi információját, és másnap sajátjaként jelentette azt meg az újság címoldalán. Természetesen a forrást „elfelejtette” megnevezni a cikk szerzője…

Ezt követően a hirado.hu, az fn.hu, a stop.hu, a blikk.hu, a hirtv.hu, a ma.hu, a boon.hu, a nepszava.hu, a klubradio.hu, az atv.hu, valamint az MTI és a Független Hírügynökség - a Magyar Nemzetre, mint forrásra hivatkozva! - másodközlésben megjelentették az eredetileg a privatkopo.hu információját képező hírt.

A privatkopo.hu lapigazgatója e-mailben kereste meg Liszkay Gábort, a Magyar Nemzet igazgató-főszerkesztőjét, hogy magyarázatot kérjen a napilap, valamint annak internetes oldala (www.mno.hu) által elkövetett információtolvajlásra.

Liszkay a következő választ küldte 2011. május 20-án, pénteken: „Tisztelt Lapigazgató Úr! A Magyar Nemzetben Csibra Tibor tollából megjelent írás kapcsán hozzám írott levelére válaszolva közlöm, hogy az ügyben azonnali vizsgálatot rendeltem el. Mivel Csibra Tibor személyes meghallgatására, távolléte miatt, csak kedden kerülhet sor, a vizsgálat eredményéről leghamarabb szerdán tudom Önt tájékoztatni.

A közvetlen kontaktus lehetőségének biztosítására megadom a telefonszámomat, és kérem, hogy mailen tegye meg ezt Ön is.

Szíves türelmét kérve üdvözli: Liszkay Gábor”

2011. május 27-én, pénteken megérkezett Liszkay tájékoztatása. Sok köszönet nem volt benne. A lényeg: „(…) A Magyar Nemzet információjának forrását megnevezni, felfedni nem kívánja, ezt soha nem is tettük meg, azonban tájékoztatnom kell Önöket, hogy megfelelő bűnügyi információ-forrással rendelkezünk, így az Önök által közölt hírről is megbízható ismeretekkel rendelkeztünk, már akkor is, amikor az Önök által közölt hírt a világhálón megtekintettük, és ezért letöltöttük. (…) A fentiek alapján tehát semmilyen jogsértés részünkről nem történt, így annak rendezésére sem látok szükséget.”

Liszkay főszerkesztő állítása szerint tehát ők is tudtak a tanú felbukkanásáról. Ugyan cikkükben azt írták: „A tanú beszámolóját a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) köthető forrásunk sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta.” Tehát a rendőrségtől nem.

Akkor minden bizonnyal attól a volt operatív főnyomozótól szerezhették a kurrens információt, akire összeállításukban hivatkoztak - bár nem nevezték meg. Igen ám, csakhogy a volt operatív főnyomozó, Labanc Ferenc azt közölte a privatkopo.hu főszerkesztőjével, hogy életében nem hallott Csibra Tibor nevű újságíróról, így aztán nem is beszélt vele… Tehát a zsurnaliszta információja nem származhatott az egykori zsarutól sem.

Akkor?

Informatikai rendszerünk nyilvántartása szerint 2011. május 18-án (írásunk megjelenésének napján), 17.40 órakor, a Magyar Nemzet 91.120.61.154 IP címéről letöltötték ominózus cikkünket. Hogy aztán másnap, kicsit „áthangszerelve”, már sajátjaként rukkoljon elő vele a jobboldali napilap munkatársa, Csibra Tibor…

Mivel speciális, egyedi információról van szó, nem nehéz bizonyítani a lopás tényét. A szomorú az, hogy ahelyett, hogy a főszerkesztő elnézést kért volna a nyilvánvaló tolvajlásért, hazugsággal próbálta elfedni a súlyos bakit: „megfelelő bűnügyi információ-forrással rendelkezünk, így az Önök által közölt hírről is megbízható ismeretekkel rendelkeztünk, már akkor is, amikor az Önök által közölt hírt a világhálón megtekintettük, és ezért letöltöttük.”

Noha kifejezetten kértük, Liszkay nem volt hajlandó megnevezni „információjuk” forrását.

A MUOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Etikai Kódexében ez áll:

6. §
A szerző védelme

6.1. Sérti az újságírói etikát, aki másnak a szellemi termékét sajátjaként teszi közzé vagy tünteti fel (plágium). Kimeríti az etikai vétség fogalmát, aki
— más által felkutatott, közzétett és eredetinek számító témát, a forrásra való hivatkozás nélkül, sajátjaként ad közre;
— más sajtóorgánumban megjelent és nagy érdeklődést kiváltó témával úgy foglalkozik, hogy az eredeti sajtóforrást, szerzőt nem jelöli meg. Újabb tények feltárása sem teszi mellőzhetővé az „ősforrás” megjelölését.

A MÚK (Magyar Újságírók Közössége) ugyanerről:

11.§.

b) Tilos a plágium! Plágium nemcsak mások műveinek részben vagy egészben saját név alatti átvétele, hanem az is, ha mások által felderített eseményekkel, jelenségekkel úgy foglalkozik valaki, hogy nem jelöli meg a forrást.

A történtekről a Beatrice együttes „Kétezredik év felé” című slágerének refrénje jut az eszünkbe: „Mert aki hazudik, az csal, Aki hazudik, az lop, Hazudni, csalni: csúnya dolog!”

Vajon, mit gondolhatnak erről a Magyar Nemzetnél?