Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Vádlott lett a „miniszteri tanácsadóból”
baon.hu 2013. 12. 16. 14:03:00

Magas beosztására és minisztériumi kapcsolataira hivatkozva akarta menteni ittas vezetésen kapott ismerősét egy nő, Zsanán. A rendőrök nem tágítottak, a nő ellen vádat emeltek.



Az autót, amelyben a 45 éves budapesti nő utazott, még január 4-én állították meg a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei. - Az autót vezető férfi ittas volt, ezért közölték vele, hogy légalkohol mérés miatt előállítják a rendőrkapitányságra. Ekkor az anyósülésen utazó vádlott kiszállt a kocsiból és bemutatkozott a rendőröknek, majd közölte, hogy ő az egyik miniszter tanácsadója, magas beosztásban dolgozik a minisztériumban, ezért tekintsenek el az intézkedéstől, hiszen ő „elintézi az ügyet” - ismertette a most elkészült vádirat részleteit Schmidt Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.

A rendőrök folytatták az intézkedést és felszólították az ittas férfit, hogy üljön be a rendőrautóba. Ekkor a nő megfenyegette a rendőröket, hogy „nem lesznek már sokáig rendőrök” és ismét a magas befolyására hivatkozott. Valójában a vádlott ugyan hivatalos személy volt, de nem minisztériumban, hanem egy központi államigazgatási szervnél dolgozott.

A vádlott ezzel a magatartásával visszaélt a hivatali helyzetével azért, hogy ittas ismerősének jogtalan előnyt szerezzen, mentesítse a rendőri intézkedés alól.
A szabadlábon lévő vádlottat a főügyészség hivatali visszaélés bűntettével vádolja. Ezt a bűncselekményt a törvény 3 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat