Ma: 2024.02.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Szakmai” megbeszélést tartottak a cigányok Ózdon - karókkal, vascsövekkel, baseballütőkkel
Privatkopo.hu 2021. 01. 19. 5:46:00

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kilenc helyi férfival szemben, illetve életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt tízedik, a verekedésben résztvevő társukkal szemben.



2021. január 16-án, 21 óra körül a gyanúsítottak közül hét ózdi férfi karókkal, vascsövekkel, baseballütőkkel felfegyverkezve elment az újtelepi városrészre, ahol korábbi, vélt sérelmüket akarták megbeszélni három ismerősükkel. A vitás felek szóváltást követően összeverekedtek.

A garázdaság során többen megsérültek, két férfit pedig életveszélyes sérülésekkel vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a verekedésben résztvevő férfiakat, és büntetőeljárás keretében vizsgálják a garázdaság pontos körülményeit.

További friss információk
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
Hamis horvát orvosi iratokkal akarta késleltetni testvére börtönbe vonulását
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat