Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Volt élettársától rabolt
police.hu 2018. 04. 10. 10:07:00

A Szécsényi Rendőrkapitányság rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást L. Tamás György 23 éves balassagyarmati lakos ellen.



A rendőrség tájékoztatása szerint 2018. április 9-én, 4 és 5 óra közötti időben a gyanúsított volt élettársa balassagyarmati lakásának udvarára bement, ahol a nőt előzetes szóváltást követően lökdösni kezdte, majd a sértett védelmére kelő férfit többször megütötte.

Ezt követően L. Tamás György  a nő telefonját erőszakkal elvette és azzal a kapu felé indult. A sértett a gyanúsítottól a mobiltelefont megkísérelte visszaszerezni, kezéből kivenni, amelynek megakadályozása érdekében L. Tamás György a sértettet ököllel, több alkalommal megütötte. A 23 éves balassagyarmati lakos volt élettársa telefonjával és annak tokjában elhelyezett bankkártyájával a helyszínről távozott.

A rendőrök a bejelentést követően a férfit rövid időn belül elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat