Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A titkosszolgálat főigazgatója többször találkozhatott Portikkal
Magyar Nemzet 2012. 11. 20. 8:37:00

Legalább két alkalommal találkozhatott Laborc Sándor a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójaként Portik Tamással, az Energol Rt. előzetes letartóztatásban lévő volt vezetőjével. A megbeszélések - amelyeket Vajtó Lajos szervezett - nyilvános helyen történtek, és négy személy vehetett részt rajtuk.



Egy budai nyilvános helyen 2007 és 2008 környékén két találkozó is létre jöhetett a polgári elhárítás korábbi vezetője és a kilencvenes évek közepének alvilági leszámolásai kapcsán most előzetes letartóztatásban lévő volt olajos vállalkozó, Portik Tamás között. A Magyar Nemzet információi szerint a megbeszéléseken rajtuk kívül még ketten vehettek részt: Vajtó Lajos, a találkozó szervezője és egy negyedik személy.

                                                              Vajtó Lajos

Az üggyel összefüggésben éppen ma szerette volna meghallgatni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága Laborc Sándort, ám a testület ülését Kocsis Kálmán temetése miatt egy héttel elhalasztották. (Kocsis Kálmán egyebek mellett az Információs Hivatal főigazgatójaként tevékenykedett.)

Laborc tervezett meghallgatása után várhatóan Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kabinet titkosszolgálatokért felelős volt miniszterét is beidézik, hogy a bizottság előtt számoljon be a titkosszolgálat, illetőleg az alvilág volt vezetőjének találkozásaival kapcsolatos ismereteiről.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat