Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Márk nem szólt egy szót sem, csak ütött és rúgott
Privatkopo.hu 2019. 09. 12. 10:58:00

A győri rendőrök súlyos testi sértés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy 22 éves férfit.



Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. szeptember 11-én, 23 óra körül, amely szerint Győrben, a Tompa utcában bántalmaznak egy járókelőt.

A járőrök egy 21 éves helybéli lakost találtak a helyszínen, aki a földön térdelt és közelében három férfi tartózkodott, akiket az egyenruhások igazoltattak.

A sértett a rendőröknek elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor egy mellé érkező autóból kiugrott egy korábbi ismerőse, és előzetes szóváltás nélkül ököllel többször arcon ütötte, amitől ő a földre rogyott. A bántalmazó ezt követően a földre került férfi testébe többször is belerúgott.

A rendőrök a 22 éves K. Márkot a helyszínen elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

További friss információk
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat