Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Csak nyolc évet kapott a kiskunfélegyházi családirtó
hir24.hu 2013. 01. 16. 13:18:00

Jogerősen nyolc év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Kecskeméti Törvényszék Losonczi Tibor 46 éves kiskunfélegyházi lakost, aki ittasan okozott halálos balesetet. A bíróság az elsőfokú ítéletet megalapozottnak találta, ezért a több ember halálát okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt hozott büntetést helybenhagyta. A kiskunfélegyházi férfit mellékbüntetésként 4 évre a közügyektől, 8 évre pedig a járművezetéstől is eltiltotta a bíróság.



A férfi 2011. november 14-én, Kiskunfélegyháza lakott területén kívül, az 5-ös úton az engedélyezett 90 kilométeres óránkénti sebesség helyett 130-140-nel közlekedett. Vérében 1,80-1,87 ezrelék véralkohol-koncentrációt állapítottak meg.

A szlovák forgalmi rendszámú személygépkocsit a férfi Kiskunfélegyháza felől Kecskemét irányába vezette, és úgy előzte az előtte haladó járműszerelvényt, hogy nem adott elsőbbséget a szemből érkező személygépkocsinak.

A járművek összeütköztek, a baleset következtében négy ember - köztük két gyerek - meghalt, és a balesetet okozó vádlott is súlyosan megsérült. A férfi már korábban is volt büntetve ittas járművezetés miatt, de a jogosítványát nem vonták be. Ezen kívül a számvitel rendjének megsértése bűntette miatt 3 év próbára bocsátották, mely idő alatt történt a baleset, így a bíróság ezt a tényt is figyelembe vette.

Szörényi Mariann tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta: sem az ügyész hosszabb időtartamú börtönbüntetés kiszabására vonatkozó indítványát, sem a védőnek a büntetés enyhítését kérő fellebbezését a másodfokú bíróság nem fogadta el. A jogerősen elítélt férfi a büntetés háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat