Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Letartóztatták Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornokot
index.hu/privatkopo.hu 2013. 12. 12. 17:20:00

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán őrizetbe vette Kiss Ernő volt dandártábornokot. Az egykori főrendőr csütörtökön előzetes letartóztatásba került. Hivatali befolyással üzérkedéssel gyanúsítják.



Úgy tudjuk, hogy Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok előzetesbe került, információnk szerint jelenleg a Nagy Ignác utcai börtönben van.

Értesülésünket, miszerint az egykori dandártábornokot letartóztatták, a Központi Nyomozó Főügyészség is megerősítette.

„Dr. K. Ernő nyugállományú rendőr dandártábornokot 2013. december 11-e napján gyanúsítottként hallgattuk ki vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt. A gyanúsítottat szerdán őrizetbe vettük, a mai napon a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását a tanúk befolyásolásának veszélyére hivatkozva, a Központi Nyomozó Főügyészség indítványára. Az előzetes letartóztatást 30 nap időtartamban rendelték el. A gyanúsításban megfogalmazott tényállásról a nyomozás érdekeire tekintettel nem nyilatkozunk.”

A kilencvenes években Kiss Ernő a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette, ez a rendőri szerv dolgozott egyebek mellett az alvilági leszámolások és robbantásos merényletek ügyeiben is.

A privatkopo.hu úgy tudja, Kisst nem a korábbi rendőri tevékenysége során elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítják.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat