Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megerőszakoltak egy kiránduló nőt egy budai turistaútvonalon
Privatkopo.hu 2021. 04. 13. 5:43:00

A megalapozott gyanú szerint egy 19 éves férfi egy hónappal ezelőtt, egy budai turistaútvonalon támadott meg egy egyedül kiránduló nőt, akinek a sérelmére szexuális erőszakot követett el.



A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2021. március 12-én, délelőtt, a Budapest XII. kerületi Csillebérc gyermekvasút parkolójából induló, kijelölt turistaútvonalon támadta meg az egyedül kiránduló nőt. A sértettet hátulról a nyakánál átkarolta, befogta a száját, majd a földre nyomta, ahol szorosan lefogva tartotta, és erőszakoskodni kezdett vele.

A sértett védekezni próbált, a gyanúsítottal dulakodott, a fogásából kiszabadult, a férfi azonban erősen meglökte őt, amelynek hatására a nő hanyatt esett. Ezután a férfi rátérdelt, és tovább erőszakoskodott vele, szexuális cselekmény eltűrésére próbálta kényszeríteni. Egy közelben lévő padnál a megfélemlített nőt végül a „nemi vágyának kielégítésére alkalmas szexuális cselekményre kényszerítette”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. kerületi nyomozói a férfit szexuális erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján a bíróság korábban elrendelte a férfi letartóztatását 2021. április 14. napjáig. A kerületi ügyészség megállapította, hogy a többszörösen büntetett férfi esetében a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, továbbra is csak a legszigorúbb kényszerintézkedésre jöhet szóba, ezért a nyomozási bírónál indítványt tett a letartóztatás további három hónappal történő meghosszabbítására.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat