Ma: 2024.04.19. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A kapitányság előtt várakozott, megbilincselték a rendőrök
hvg.hu 2014. 05. 17. 8:18:00

A kapitányság előtt akarta megvárni ügyvédjét egy férfi. Ez nem tetszett a rendőröknek, megpróbálták igazoltatni, majd miután a férfi nem adta át személyi okmányait, megbilincselve előállították. Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint jogalap nélküli és törvénysértő volt az intézkedés. Az utóbbi időben több olyan eset történt, amelyeknél felmerült, hogy a rendőrök nem megfelelően hajtották végre az intézkedést.



Megsértették a személyes szabadsághoz való jogot, illetve az emberi méltósághoz fűződő jogot a mosonmagyaróvári rendőrök tavaly februárban, amikor jogalap nélkül igazoltattak és megbilincselve előállítottak egy, a Győr-Moson-Sopron megyei Darnózseliben lakó francia férfit. Ezt az alapvető jogok biztosa, Székely László idén áprilisban zárult vizsgálata állapította meg.

V. Jurajt tanúkihallgatásra idéztek tavaly februárban a mosonmagyaróvári kapitányságra - szerepel a jelentésben. A férfi oda megérkezve, az objektumőrtől megkérdezte, ügyvédje ott van-e már. Az őr elkérte a belépéshez szükséges személyi igazolványt, ám ő nem adta oda, mert mint mondta, meg akarta várni a védőjét a kapitányság előtt, és vele együtt szeretett volna bemenni. Ekkor két rendőr érkezett meg és felszólította a személyi igazolvány vagy az útlevél átadására. A francia férfi ezt megtagadta, amire válaszul az egyenruhások közölték, hogy előállítják és megbilincselve bevitték az épületbe. Átvizsgálták V. Juraj ruházatát, és egyik zsebéből előkerült az okirat. A rendőrök a férfi ellen szabálysértési feljelentést tettek.

Panasz, elutasítás, majd az ombudsman

Igen ám, de a férfi nem hagyta annyiban a vele történteket, és panasszal élt az intézkedéssel szemben, és a bilincs alkalmazása miatt is. Beadványait elutasították, mondván, alaptalan az ágálása, mert többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó személyazonosságát igazolni. Azzal nem is foglalkoztak a hatóságok, jegyezte meg az ombudsman, hogy V. Juraj kimondottan a bilincs alkalmazása miatt tett panaszt, mivel szerinte annak alkalmazása felesleges volt. Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a rendőrségi törvényben megszabott feltételek egyike sem állt fenn ahhoz, hogy a kapitányság előtt várakozó férfival szemben intézkedjenek.

„Nem volt szükséges az igazoltatás elvégzése a közrend, a közbiztonság védelme vagy bűnmegelőzési, bűnüldözési célból sem. Nem kellett a férfi ott tartózkodásának jogszerűségét sem megállapítani, ezen kívül nem volt közlekedésrendészeti ellenőrzés és nem voltak veszélyben mások jogai. A szóban forgó rendőri intézkedésnek tehát nem volt jogalapja.” Székely László alkotmánybírósági határozatokat beidézve hozzátette: a jogalap nélküli igazoltatással a rendőrség a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményét is megsértette. Mivel az igazoltatás nélkülözte a jogalapot, az előállítás sem lehetett törvényes. És azzal a férfi személyes szabadsághoz való jogát is megsértették, a megbilincseléssel pedig sérült a francia férfi emberi méltósághoz fűződő joga is.

Az ombudsman jelentésében leszögezte, hogy a rendőrség a férfi panaszai ellenére nem vizsgálta, hogy a bilincselés alkalmazásának feltételei fennálltak-e, illetve, hogy nem sérült-e az arányosság követelménye. Ezt mulasztásnak mondta ki Székely László, amivel a rendőri szervek visszásságot okoztak a tisztességes eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal kapcsolatban.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat