Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kamerák figyelhetnek a buszokon, villamosokon, és vonatokon
atv.hu 2010. 11. 21.

Módosítanák a törvényt, hogy nagyobb biztonsággal lehessen közlekedni.



Nemcsak a sofőröket, az utasokat is érheti atrocitás a közlekedési járműveken. Nyugat-Európában az ilyen esetek elkerülése miatt is kezdeményezték a tömegközlekedési járművek bekamerázását. Magyarországon eddig ezt a törvény nem engedélyezte. Hamarosan azonban változhat a helyzet: kamerákat szerelhetnek fel a buszokon, vonatokon és más közösségi közlekedési járműveken, illetve a pályaudvarokon és megállóhelyeken.    

A javaslatot támogatja az újonnan létrehozott Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója is. Szerinte ugyanis a kamerák megvédenék az utasokat a zsebtolvajoktól, a járműveket a rongálóktól, a buszsofőröket, jegyellenőröket pedig az atrocitásoktól. Vitézy Dávid szerint a kamerákat természetesen csak a törvény szigorú betartása mellett lehetne használni. „72 órán át lehessen ezeket a felvételeket megtartani. Ha valamilyen szabálysértés, vagy bűncselekmény miatt a visszanézés indokolttá válik, akkor természetesen nem törlik le”- vélekedett a vezérigazgató.

Ha a Parlament elfogadja a törvénymódosítást, akkor a jövőben csak kamerával felszerelt buszokat vásárolna a BKV. Már most is több, mint 200 buszon van kamera, ezek viszont a mostani szabályozás miatt nem rögzíthetnek képet, csak a sofőröknek mutatják, hogy mi történik az utastérben.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat