Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Időskorúakat és fogyatékkal élőket rabolt ki, Németországban akadt horogra
Privatkopo.hu 2021. 04. 18. 7:19:00

A 35 éves H. Istvánt többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Nyíregyházi Törvényszék.



A rablások áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékkal élő emberek voltak. Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt is újabb rablásokat követett el. 2020 végén már nem volt a hatóságok számára elérhető, a felkutatására tett elsődleges rendőri intézkedések nem vezettek eredményre.

Az általa elkövetett bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség személyét kiemelt figyelemmel kezelte, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya kezdte meg. Az eljárás  során megállapították, hogy az ekkor már körözés alatt álló férfi külföldön, feltehetően Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől.

A Célkörözési Osztály felvette a kapcsolatot a Német Központi Célkörözési Egységgel, és velük együttműködve sikerült megállapítani, hogy a keresett férfi egy Stuttgart melletti kis településen tartózkodik. A szökevényt összehangolt akció során a német hatóság 2021. április 14-én, az esti órákban elfogta. Kiadatásáról később döntenek.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat