Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Kilenc kiemelt fővárosi per vidékre helyezéséről döntött Handó Tünde
MTI/index.hu 2012. 02. 20. 8:04:00

Kilenc kiemelt fővárosi per vidékre helyezéséről döntött Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke; az áttett ügyek közül a hűtlen kezeléssel vádolt Hagyó Miklós volt szocialista politikus és társai elleni pert például a Kecskeméti Törvényszék fogja tárgyalni - derül ki az OBH közleményéből.



Az áttett ügyek között van H. Miklós és 14 vádlott-társáé mellett két másik büntetőper. Az egyik, a W. Norbert és 27 társa ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Törvényszéken indult büntetőper, amelynek elbírálására a Balassagyarmati Törvényszéket jelölte ki az OBH elnöke. A másik, a V. Tamás és 23 társa ellen folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Ítélőtáblán másodfokon indult büntetőügy, amely a Debreceni Ítélőtáblához került.

A hat gazdasági perből a Magyar Állam felperes által az SCD Balaton Holding Ingatlanfejlesztő és Befektetési Zrt. alperes ellen a Fővárosi Törvényszéken indított ügy tárgyalására a Kaposvári Törvényszéket; az S. Zoltán felperes által a HYPO Alphe Adria Leasing Zrt. alperes ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított ügy tárgyalására a Szekszárdi Törvényszéket; a BÉVÉEM Növényvédőszergyártó és Kereskedelmi Kft. felperes által a CIB Bank Zrt. alperes ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított ügy tárgyalására a Nyíregyházi Törvényszéket; a Központi Elszámolóház és Értéktár Zrt. felperes által a CodePlay Kft. alperes ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított ügy tárgyalására a Szekszárdi Törvényszéket; az MK-BILL Kft. felperes által a CIB Bank Zrt. alperes ellen, valamint a Miracle Europe Ingatlankezelő Kft. felperes által a Semmelweis Egyetem alperes ellen a Fővárosi Törvényszék előtt indított ügyek tárgyalására pedig a Zalaegerszegi Törvényszéket jelölte ki az OBH.

"A kijelölt ügyek elbírálása a rendkívüli és aránytalan munkateher miatt ésszerű időn belül csak másik bíróságok kijelölésével biztosítható" - tartalmazza a közlemény, amelyből kiderül az is, hogy miközben a kiemelt ügyeket a törvény kötelező rendelkezése szerint három hónapon belül el kellene kezdenie tárgyalni az illetékes bíróságnak, erre a rendkívüli módon leterhelt Fővárosi Törvényszéken csak másfél év múlva, 2013 őszén lenne reális esély.

A törvény szerint a kiemelt jelentőségű ügyeket az érkezéstől számított három hónapon belülre kell kitűznie, és kéthavonta kell tárgyalnia a bíróságnak.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat