Ma: 2024.04.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Gyermekmolesztálás: Sipos már lebukott, B. I. A.-t egyelőre védi az ismertsége és a befolyásos baráti köre
privatkopo.hu 2014. 08. 02. 8:11:00

Közel egy éve figyelemmel kísérem B. I. A. gyerekmolesztálási ügyét, az anya elkeseredett harcát, amit a kislánya megmentéséért folytat a  korrupt hatóságokkal és az apát támogató, befolyásos baráti körrel szemben (politikusok, ismert közéleti személyiségek, rendőri vezetők). Ismerem a dokumentumokat, több helyen próbálkoztam újságíróként foglalkozni az üggyel, de mindenhol falakba ütköztem, ugyanis „kollegiális alapon”, B. kérésére összezárnak, semmilyen részletre nem voltak kíváncsiak.



Magyari Péter Sípos Pálról írott cikkét és az azt követő reakciókat látva, talán most már a társadalom is felfogja azt, hogy aki segédkezik abban, hogy egy ilyen ügy ne kapjon nyilvánosságot, ezáltal az elkövetőt ne lehessen számon kérni, bűnpártolást követ el, ami véleményem szerint azonos súlyú bűncselekmény, mint maga a gyerekmolesztálás.

B. I. A. együtt dolgozott Sípos Pállal a ’90-es években az MTV-nél. Több közös műsoruk volt, többek közt a Repeta is. (Mindketten az úgynevezett liberális értelmiségi körhöz tartoztak/tartoznak - Privát Kopó.) Vélhetően B. is tudhatott Sípos - jelenleg a médiában megszellőztetett - megdöbbentő ügyeiről, ami nem meglepő, hiszen maga is hasonlóan beteges hajlamokkal rendelkezik. Az ügyében született hivatalos dokumentumok, szakértői vélemények tanulságai szerint. B. sem pedofil pszichiátriai értelemben - hiába próbálta a közhangulatot formálni 2013 elején, az egyik hírportálon indított saját blogjával, amelynek tartalmát azóta eltávolították: „APA SZÍV Hogyan lettem pedofil?”, illetve a Nők Lapja tavaly májusi számában megjelentetett cikkével: „Férfivallomás egy csúnya válásról” -, egyszerűen visszaélt a hatalmával és a gyerek belé vetett természetes bizalmával.

Mindezt minden fórumon: rendőrség, bíróság, média igyekeztek eltussolni, tekintettel arra, hogy B. önmagát közszereplőnek és - kapcsolatrendszere miatt - érinthetetlennek vallja.

B. - Síposhoz hasonlóan - egy varázslatos személyiség. Intelligens, szellemes, lenyűgöző verbalitással rendelkező szuggesztív ember. Sokan ismerik, kedvelik, elismerik, remek tollú publicistaként tartják számon.

Számára is az ismertség jelenti a védőhálót.

A médiában mindenki azzal hárított informális beszélgetés után, hogy ismerik a sztorit, de nem tudták róla elképzelni, meg egyébként is azt hallották B.-tól, hogy az anya depressziós, beteges hazudozó, ezért nem akarnak foglalkozni az üggyel.

A sértett B. 6 éves kislánya, akit a gyanú szerint szexuálisan bántalmazott. Eddig négy szakértő vizsgálata támasztotta alá, hogy a gyermek elmondása élet- és élményszerű. 

 A következőkben röviden idézek a szakértői anyagokból, hogy látható legyen az ügy jellege:

„… A kukiját odatolta hozzám. Más is történt….Oda is kellett érnem a kukijához, az én puncimmal…..Olyan, mintha áttapadt volna az ő pisije az én pisimhez….Rossz volt…” (2013. január 22.)

„… Álltam, felállni kellett, hogy tudjuk összedugni. Én a puncimat, ő a kukiját. Bedugta a puncimba, így mozgatta és a kukiját is erre-arra. Mondta, hogy ne mondjam el. Ide dugja (feláll és mutatóujját a nemi szervére teszi nadrágon keresztül).” (2013. február 6.)

„A kislány előadása élet- és élményszerű, nem merült fel a betanítottság lehetősége. A legjobban körvonalazott történet az, ami közte és az édesapja között a fürdőkádban történt, amikor édesapja álló helyzetben érintette az övéhez a nemi szervét, amelynek a jellegzetességeivel is tisztában van. Ez az érintkezés valószínűsíthetően többször is előfordult, hiszen a kislány így fogalmaz: folyton odadugja a kukiját. A nemi szervek megcsókolásának a lehetősége is felmerült.” (2013. február 6.) 

„…Amikor a kádban vagyok, akkor olyat csinál,…nem mondom el…nem szeretek róla beszélni. Ez én vagyok a rajzon, szomorú vagyok,…az apukám, ő boldog, hogy beteljesült a nap,….a kuki, hogy odaérintse, …többször is csinálta….Oda kellett érinteni, ilyen fehér jön ki a kukiján,…de csak akkor látható, ha ő így néz ki…. Csöpög.” (2013. június 12.)

„A kislány pszichoszexuális fejlődése megzavart, olyan helyzetekbe kerülhetett, melybe involválódott akarata ellenére. Olyan eseményekről számolt be, mely korának nem jellegzetessége. A kapott információk olyan testi involválódást tárnak fel, melyek szexuális bántalmazás (abúzus) megtörténtét feltételezhetik.” (2013. június 12.)

„Egyrészt a kádban odanyomta az ő kukiját az én puncimhoz…nagyon sokat csinálta….Amikor örül, valami kifolyik a kukijából…fehér…amikor a fürdőkádban csinálta, a vízbe folyt.” (2013. április 9.)

„A pszichológiai foglalkozások alatt súlyos familiáris problémák derültek ki, a gyermek elmondásai élményszerűek, az apai láthatások kapcsán a gyermek komoly bels6 feszültséget él át. A gyermeknél verbálisan és rajzban kifejezve az őt ért traumatikus élményekre utaló jeleket tapasztaltam, fizikai és szexuális bántalmazás gyanúja merült fel.” (2014. május 6.)

Nem szokványos dolog, hogy a feltételezett elkövetővel szemben olyan hatóság vizsgálódjon, akivel szerződéses viszonyban áll, ugyanis B. évek óta pénzbeli támogatást nyújt annak a nyomozóhatóságnak, ahova az ügyet helyezték…

Szintén nem szokványos, hogy a feltételezett elkövető levelezzen a nyomozóval, új szakértőt kérjen, aki számára B. össze is állított egy kérdéssort, amit végül a kislány vizsgálatába be is építettek…

Mindezek kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség jelenleg is nyomozást folytat hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt.

Majd éppen a B. kérésére kirendelt szakértő - szemben a másik négy szakvéleménnyel - állapította meg, hogy valószínűleg nem történt bűncselekmény, vagy ha mégis, akkor megállapítható, hogy a kislány nem tanúsított ellenállást…

Három hónappal ezelőtt a gyermeket kezelő pszichológus hivatalos jelzést tett, miszerint a kislány súlyosan veszélyeztetett, szexuális jellegű bántalmazás gyanúja merült fel a terápiája során. Hivatalból ismételt eljárás indult B.-vel szemben.

A ügyet figyelemmel kíséri és segíti a NANE és PATENT Egyesület is, hivatalos állásfoglalást nyújtottak be a hatóságok számára.

Az anya poligráfos hazugságvizsgálat elvégzését vállalta, hogy tisztázza magát B. vádjai alól, miszerint hazudik, betanította a kislányt, mi több, ő maga abuzálta őt. A rendőrségi kriminálpszichológus által elvégzett vizsgálat eredménye alapján az anya nem hazudik, a kislányától értesült a történtekről. B. kérésére elmeszakértői vizsgálatot rendeltek el az anyánál, amely során nem állapítottak meg semmilyen rendellenességet, személyiségzavarra utaló jelet.

B. ezzel szemben nem vállalta a poligráfos hazugságvizsgálatot.

B.-t megvédi az ismertsége. Egyelőre.

M. A. (Fotó: illusztráció)

A Privát Kopó megjegyzése: Bűnügyi portálunk korábban két alkalommal is foglalkozott B. I. A. gyermekmolesztálási ügyével. Tettük ezt annak ellenére, hogy a férfi ügyvédei büntető- és polgári peres eljárások kilátásba helyezésével igyekeztek eltántorítani szerkesztőségünket a riportok megjelentetésétől, míg B. befolyásos kapcsolatai annak érdekében próbáltak pressziót gyakorolni lapunkra, hogy töröljük oldalunkról a már közzétett írásokat. De eltévesztették a házszámot.

Ugyancsak a Privát Kopó volt az, amely a sajtótermékek közül elsőként leplezte le, hogy a 444.hu riportjában csak „S.”-ként emlegetett, fiatalkorú tanítványait megrontó személy nem más, mint Sipos Pál, a Magyar Televízió volt vezető munkatársa, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének büszke birtokosa.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat