Ma: 2024.04.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Sanyargatással vádolja Magyarországot az előzetesben lévő volt titkosszolgálati tiszt
MTI 2012. 06. 19. 8:17:00

Az előzetes letartóztatásban lévő Gyarmati György, az NBH volt főosztályvezetője sanyargatással vádolja Magyarországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán.



Radács Gyula ügyvéd, aki Gyarmati György nevében a keresetet benyújtotta a strasbourgi bíróságon, egyebek között azt kifogásolja, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség budapesti regionális osztálya folyamatosan figyelmen kívül hagyta a védelem indítványait, bizonyítékait, és nem tett eleget indoklási kötelezettségeinek.

A legutóbbi, másodfokú bírósági döntés szerint Gyarmatival szemben a kényszerintézkedés csak akkor szüntethető meg, ha a hatóságok kihallgatják az osztrák kiadatás alatt álló Jakubinyi Róbertet, akinek a vád szerint Gyarmati pénzért segítséget nyújtott, hogy bizonyos büntetőügyei kedvező irányt vegyenek.

Az ügyvéd szerint azonban ez a hivatkozás csak időhúzás, hiszen Jakubinyi Róbertet Ausztriában is kihallgathatnák a hatóságok, vagyis a kiadatásra várás csak ürügy arra, hogy Gyarmati Györgyöt továbbra is előzetes letartóztatásban tartsák.

Gyarmatit 2011. augusztus 17-én tartóztatták le, Galambos Lajossal, az NBH volt főigazgatójával együtt vezető beosztású személy által elkövetett vesztegetéssel gyanúsították meg. A Népszabadság szerint Gyarmati ügye feltehetően az Egymásért Egy-Másért Alapítvány milliárdos csempészeti és adócsalási ügyéhez kapcsolódik.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat