Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Vádemelés a meggyilkolt golfbajnoknő férje ellen
MTI 2011. 01. 29.

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Gy. Gusztáv ellen, aki tavaly tavasszal megölte golfbajnok feleségét, Fodor Krisztinát - olvasható a szombati Magyar Hírlapban.



Skoda Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a napilapnak elmondta: védekezésképtelen személy ellen elkövetett emberöléssel vádolják az ötvenéves férfit, aki 2010 május 5-én, otthonukban megölte a feleségét.
A Magyar Hírlap szerint a vádiratból kiderül, hogy a házaspár elhidegült egymástól, a sportolónő el is akarta hagyni a férjét, aki azonban ezt nem vette komolyan.

A férfi május 5-én hajnalban arra ébredt, hogy a felesége mobiltelefonjára szöveges üzenet érkezett. Ekkor dühében egy 2,5 kilogramm súlyú, márványtalpas aranyserleggel többször fejbe vágta alvó feleségét, majd később szíven is szúrta - ismertette a vádiratot a cikk.
A napilap szerint a vádirat tartalmazza azt is, hogy Gy. Gusztáv másnap öngyilkosságot kísérelt meg, de a rendőrség elfogta.
A bíróság most előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat