Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Vádemelés a labdarúgókat ért halálos baleset ügyében
MTI 2013. 12. 17. 14:39:00

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség a ruzsai labdarúgókat tavaly ért halálos baleset ügyében a sportolókat szállító mikrobusz vezetője ellen. A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolják - tájékoztatott Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.



Közleményében felidézi, hogy a férfi 2012. november 10-én az önkormányzat mikrobuszával szállította a focistákat Zákányszék felől Ruzsára. A megengedett 8 ember helyett azonban tízet vitt, így nem mindenki tudta magát biztonsági övvel bekötni.

A vádlott a 16-os kilométerszelvény közelében meglátott egy elütött őzet és egy hirtelen kormánymozdulattal megpróbálta kikerülni. A manőver következtében azonban elvesztette uralmát a gépkocsi felett, az autó az útról lesodródott, megpördült és tetejére borulva állt meg.

A balesetben hárman nyolc napon belül, ketten nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, míg egy ember súlyos életveszélyes sérüléseket szenvedett. A személygépkocsiban a hátsó sor jobb oldali szélén ülő utas olyan súlyosan megsérült, hogy életét vesztette.

A vádirat szerint amennyiben a személygépkocsiban a megengedett számú utas tartózkodik és valamennyien bekötik magukat, az utas nem hal meg. A vádlottat ezért az ügyészség szerint felelősség terheli. A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja, vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta - a járművezetéstől való eltiltás mellett.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat