Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
2 in 1: nem csak az ételt, a kábítószert is házhoz szállította az éttermi futár
Privatkopo.hu 2020. 09. 09. 9:40:00

A gyanú szerint a 27 éves férfi egy étterem futárjaként dolgozott, de ha a vásárlói hívták, akkor a kábítószert is házhoz szállította. A hajdú-bihari nyomozók befejezték a nyomozást, és az eljárás során keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.



A hajdú-bihari rendőröknek 2019 májusában olyan információ jutott a tudomására, hogy egy férfi kokainnal kereskedik Debrecenben.

A nyomozás eredményeként, számos bizonyítékot gyűjtöttek a rendőrök, valamint jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le, majd 2019. május 20-án gyanúsítottként hallgatták ki a 27 éves férfit, aki beismerő vallomást tett. Átkutatták a lakását, ahol kábítószergyanús fehér port, növényi származékokat, valamint az értékesítéshez szükséges eszközöket foglaltak le.

A nyomozás adatai szerint a férfi egy helyi étterem futárjaként dolgozott, viszont ha a vevői hívták, akkor a kábítószert is házhoz vitte.

Az ügy felderítése során több fogyasztót is azonosítottak a rendőrök, akik a gyanú szerint rendszeresen vásároltak drogot a férfitól.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a dílerrel szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, míg a fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást.

A rendőrök az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.

További friss információk
Lopásra tanította gyermekeit az úgynevezett anya
Dél-Baranyában terjesztettek kábítószert - az ügyészség egyezséget kötött a dílerekkel
Elkészült Magyarország bűnözési térképe - nagy a rend...
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat