Ma: 2018.06.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Erotikus oldalon hirdették magukat az áldozataikat elkábító rablók
HP 2018.05.10. 7:47:00

Rablás miatt emelt vádat az ügyészség egy férfi és bűntársai ellen, akik két bűncselekményt követtek el oly módon, hogy áldozataikat erotikus hirdetések útján cserkészték be. A vádlottak közül ketten jelenleg - más ügyben - jogerős szabadságvesztés büntetésüket töltik, egy nő pedig előzetes letartóztatásban van.



A vádirat szerint a már évek óta párkapcsolati viszonyban álló első- és másodrendű vádlottak 2017 nyarán egy erotikus partnerkereső oldalon, álnéven, párként hirdették magukat. A hirdetés felkeltette a sértett figyelmét, ezért kapcsolatba lépett velük, és beszélgetni kezdtek az internetes oldalon keresztül. Ennek során megállapodtak abban, hogy a vádlottak a későbbi sértett lakóhelyére mennek, és ott ők, mint pár, egymással szexuális cselekményt végeznek, amibe - ha úgy alakul a helyzet - a sértett is becsatlakozik.

A vádlottak valódi célja azonban az volt, hogy a férfi lakásába bejutva, bódító szerrel elkábítják őt, majd miután öntudatlan állapotba került, megszerzik az értékeit.

2017. július 13-án a megbeszéltek szerint fel is keresték a sértettet annak zuglói lakóhelyén, majd az adandó alkalmat kihasználva, a nő elterelte a figyelmét, mialatt társa altató, kábító hatású szert öntött a sértett poharába. A férfi megitta a pohár tartalmát, amitől rövid időn belül elkábult. Ekkor a vádlottak magukhoz vették a sértett mobiltelefonját, és azzal távoztak a lakásból.

Egy másik, fentihez hasonló esetben a férfi vádlott egy ismeretségi körébe tartozó másik nővel keresett fel egy férfit, miután ő ugyancsak jelentkezett az erotikus oldalon, álnéven közzétett hirdetésre. A férfi és a nő - az ügy harmadrendű vádlottja - 2017. augusztus 6-án mentek fel a sértett Budapest III. kerületi lakására azzal, hogy majd mindhárman szexuális cselekményt végeznek.

Az áldozatot ebben az esetben is elkábították, majd eltulajdonították a férfi több karóráját, mobiltelefonját és készpénzét, ezután távoztak a helyszínről.

Az ügyben a Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség két rendbeli rablás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A férfi és az egyik társnője jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti, az óbudai rablásban érintett nő pedig előzetes letartóztatásban van.

További friss információk
Bántalmazta és elhanyagolta gyermekeit egy tatabányai nő
Kerítés, kitartottság, gyermekprostitúció kihasználása
„Mosolyogva a szemembe nézett, kellemes karácsonyt kívánt és helyette már nyomozók jöttek vissza” - zsarolással vádolják a C-Press főszerkesztőjét
Erotikus oldalon hirdették magukat az áldozataikat elkábító rablók
Így hazudik és csúsztat a Pestisrácok.hu újságírója - 7 éve megbukott egy cikklopással, most akart „elégtételt” venni
 
Top cikkek
Kilógó lóláb: 12,5 milliárd forint közpénzzel bélelték ki az ugyanazon a napon alapított, azonos székhelyű, offshore hátterű cégeket
Nulladik típusú találkozások: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Titkok és szolgák: a hülyének nézett ország
Lázár János „zseniális” üzleti húzása: bannerekért adta el a vásárhelyi iskola épületét egy szexiparban (is) érdekelt internetes cégnek
Egy úr a zűrből: százmilliókkal károsíthatott meg magánszemélyeket (is) az Electro World vezére!
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat