Ma: 2024.02.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Embercsempész bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat
MTI 2017. 06. 20. 14:46:00

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt vádat emelt tizenhat ember ellen a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség.



A vádlottak - köztük egy Németországban élő, de hosszabb időszakokat a Veszprém megyei Márkón is eltöltő magyar házaspár - személyszállítással foglalkozó német céget alapítottak, majd 2015 januárja és szeptembere között sofőröket szerződtetve, mintegy 152 alkalommal legkevesebb 400 illegális bevándorlót juttattak Magyarországról az Európai Unió más országaiba.

A vád szerint a házaspár megállapodott az ügy Magyarországon élő, szenegáli állampolgárságú vádlottjával, hogy a férfi a Németországba tartó migránsokkal kapcsolatos szervezést, míg ők a sofőrök irányítását végezték. A gépkocsivezetőknek bejelentett németországi állást ígértek, de úgy, hogy a próbaidő alatt saját autójukat kell használniuk.

A sofőröket férje utasításai szerint az asszony irányította, ő adta meg az úti célt, azt, hogy hol kell felvenniük az utasokat, valamint kinek a nevére és mekkora összeget kell a viteldíjból átutalniuk. Az utasokat többször a szenegáli férfi kísérte a sofőrökhöz, akik a legtöbbször Németországba, néhányszor Csehországba, illetve Ausztriába vitték, majd vasútállomásokon vagy más forgalmas helyeken kitették őket.

Az ügyészség közleménye szerint a tizenhárom megvádolt gépkocsivezető tudta, hogy az emberek illegális külföldre juttatásával szervezetten foglalkozó csoport tevékenységében működik közre.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Így húzta le a lakásvásárlókat a Szalay Mihály Attila cégbirodalmába tartozó ingatlanberuházó társaság
Megszökött a házi őrizetből a pedofíliával vádolt futballedző
Prostitúcióra bírtak rá egy 13 éves lányt a „navajonkik”
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat