Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Továbbra is következmények nélküli ország: mind az öt diszkótragédia-gyanúsítottat elengedték
MTI 2011. 01. 19.

Szabadlábra helyezte szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság a szombat éjszakai budapesti diszkótragédia másik négy gyanúsítottját, így az ügy mind az öt gyanúsítottja szabadlábon védekezhet.



Szerdán 10 órakor K. T.; A. G.; F. B. G.; P. L. gyanúsítottakat még bilincsben vitték a tárgyalóterembe, de onnan már szabadon távozhattak.

Az ügy ötödik gyanúsítottjáról kedden már döntött a bíróság, Sz. Győző, a létesítményt bérbe adó cég ügyvezető-tulajdonosával szemben nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését.

A budapesti rendőrfőkapitány az MTI kérdésére vasárnap elmondta: az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője.

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat