Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megkezdődött a „drognagyi-ügy” tárgyalása
MTI 2011. 01. 12.

A Borsod Megyei Bíróságon iratismertetéssel, a vádlottak és tanúk meghallgatásával kezdődött a büntetőper, amelynek az előzménye az volt, hogy többen - köztük egy nagymamakorú nő - kiutaztak külföldre, egyebek mellett Kolumbiába, hazafelé pedig már kábítószereket szállítottak




Szabó József, a Borsod Megyei Bíróság szóvivője az MTI-nek azt mondta: az ügyben több vádlott volt, de három személy esetében hatályon kívül helyezték az elsőfokú ítéletet és velük szemben új eljárás lefolytatását írta elő a Debreceni Ítélőtábla.
A szerdai tárgyalási napon a korábbi társak - az ügyben már elítéltek is - a bíróság előtt álltak, de valamennyien éltek a mentesség jogával és tanúként nem kívántak nyilatkozni.

A kábítószerrel visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper március elején folytatódik - tette hozzá Szabó József.
További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat