Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a magát rákkutatónak tituláló állatorvost
MTI 2017. 02. 20. 17:50:00

Nem jogerősen egy év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kuruzslás miatt hétfőn a Mosonmagyaróvári Járásbíróság azt a férfit, aki 2010 és 2015 között daganatos betegeket tévesztett meg.



Máté Kinga, a Győri Törvényszék szóvivője elmondta, hogy a vádlott állatorvosi diplomája alapján viselt doktori címét felhasználva azt a látszatott keltette, hogy humán orvosi végzettséggel rendelkezik. Magát rákkutató professzornak titulálta, és a betegeket megtévesztve végzett orvosi tevékenységet.

A férfi a bírósági eljárás során kínai orvosi bizonyítványával kívánta orvosi végzettségét alátámasztani. Mivel a bizonyítványt nem honosíttatta, a bíróság azt nem fogadta el. Azt a védekezést sem, amely szerint „köztudomású tény”, hogy mennyi C-vitamint kell szedni. A tanúvallomások szerint a vádlott egyénileg határozta meg minden betegének a C-vitamin dózist.

A férfi büntetőpere tavaly október elején kezdődött. A vádirat szerint Dávid Tamás egy otthonában kialakított irodában és a fővárosban hetente két-két alkalommal fogadott különböző stádiumú daganatos betegeket. Őket életmód-, étkezési és folyadékbeviteli tanácsokkal látta el. Egy-egy termék fogyasztását, illetve nagyon magas dózisú, intravénásan adagolt C-vitamin beadását javasolta nekik.

A betegekkel a vádlott adatlapot töltetett ki, amikből nemcsak a személyes adataikat, hanem a betegségük típusát, stádiumát, illetve az étkezési szokásait is megismerhette. A leadott orvosi leletek alapján Dávid meghatározta a szükséges C-vitamin mennyiségét, amit három, ápoló végzettségű nő adott be heti három-öt alkalommal a betegeknek. A betegek a magas tartalmú C-vitamint az infúziós oldattal és minden tartozékával az egyik budapesti, a vádlott által ajánlott patikában szerezték be.

A vádirat szerint a C-vitamin ampulla beadása - akár injekcióban, akár intravénásan - úgynevezett invazív beavatkozásnak számít. Ilyet csak orvos rendelhet el, de a vádlott 1964-ben nem orvosi, hanem állatorvosi diplomát szerzett, és nem tagja sem a Magyar Orvosi Kamarának, sem a Magyar Állatorvosi Kamarának.

Az ítélet ellen a vádlott fellebbezett, az ügy - másodfokon - a Győri Törvényszéken folytatódik.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat