Ma: 2024.04.08. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Családi vitából felfegyverkezve elkövetett garázdaság
Privatkopo.hu 2021. 09. 24. 6:51:00

A két, harmincas éveiben járó férfi egy budapesti társasház előtt egy családi vita miatt szólalkozott össze, ami dulakodássá fajult. Egyiküknél kés is volt, ami azonban a verekedés során a másik férfihoz került.



A vádlottak - egy 35 és egy 34 éves férfi - között 2020. november 29-én, a késő esti órákban egy Budapest XIII. kerületi társasháznál családi vita alakult ki.

A 35 éves férfi a lépcsőházból - a kezében egy késsel - akart kijönni, ezt azonban a másik férfi úgy próbálta megakadályozni, hogy a bejárati ajtót befelé nyomta. Ennek során az ajtórésen keresztül ököllel fejbe ütötte a még lépcsőházban lévő férfit, aki ennek hatására a földre esett. A 34 éves vádlott ezután bele is rúgott a még földön fekvő vádlott-társába, aki ekkor a kezében lévő késsel szúró mozdulatot tett az őt megrúgó férfi combja felé, de nem érte el.

A 35 éves férfinak végül sikerült felállnia, majd az ajtón kilépve belerúgott a másik férfiba, majd ezt követően folytatódott közöttük a dulakodás, kölcsönösen ütlegelték egymást. A verekedés közben a 35 éves férfi a földre dobta a kést, amit társa megszerzett, a földről felvette és a konfliktus hevében fenyegetőzött vele.

A két férfit végül az egyik vádlott időközben helyszínre érkező élettársa - aki korábban a másik vádlott élettársa volt - próbálta csitítani.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség mindkét férfival szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság - tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben - a két garázdával szemben pénzbüntetést szabjon ki.

További friss információk
Interneten terjesztette a pedofil képeket
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat