Ennek okait szeretik etnikai eredetűként feltüntetni, holott az okok döntően erkölcsi-kulturális természetűek. Ezt bizonyítja néhány száz év története, amikor is a muzsikus vagy iparűző cigányok és a magyarok között számottevő ellentét nem volt, sem falun, sem városon.

(privatkopo.hu: Hogy ez mennyire nem igaz, arra következzen példaként Tessedik Sámuel gondolata a cigányokról, 1820-ból:

„Amíg ezen emberfajtának megengedik, hogy fényes nappal házaljon, hogy ajtókat, zárakat, lakatokat fürkésszen, kolduljon, mindenféle mesterkedéssel zsebeket nyisson, pecsétnyomókat véssen, és hegedűvel, cimbalommal meg hárfával a falu előkelőinek házánál névnapi szerencsekívánatokat komponáljon, óh! jam satis est! addig ez az emberfaj nem javul meg. És ez Szarvason 1807-ben még inkább így van, sőt 1820-ban is. Miféle szerencse lehet az, amit egy derék, becsületes embernek neve napján vagy újévkor egy csapat feslett cigány kívánhat? Inkább fordítva! A becsületes embernek, ahol és ahogyan tudja, át kell alakítania a cigányt dolgos, tevékeny, derék emberré, szolgává, cseléddé, családapává és családanyává, és csak azután kívánhatnak egymásnak kölcsönösen szerencsét, és örülhetnek szerencséjüknek. Nem kellene-e a magyar közönségnek oly sok körözött rendelet után egy egyértelműen hozott határidőre komolyan megfogni a dolgot, s ezt az állam terhére, kárára és szégyenére szolgáló csavargófajt végre a köznek hasznára, csatorna-, híd-, zsilipépítésnél, vízszabályozásnál alkalmazni, és ezáltal az emberi társadalom hasznos tagjává fogadni?”)

A cigány-magyar együttélés mai képtelenségeit, amelyek, mondom megint, jól láthatóan erkölcsi-kulturális alapúak, elégséges akár csak néhány helységnévvel érzékeltetni - többek között: Zámoly, Hajdúhadház, Gyöngyöspata. Az ilyen helységnevek hallatán az is világos minden kicsit is tájékozott ember számára, hogy magyarok és cigányok együttélésének az ügye nem csupán a cigányság számos esetben elfogadhatatlan, sőt elviselhetetlen magatartásának következménye, hanem annak is, hogy vannak - és ma már egyre többen vannak -, akik az amúgy is kialakuló feszültségeket igyekeznek messzemenően kihasználni a magyarság, a többségi nemzet érdekeit súlyosan sértő politikai önérdekeik érvényesítésére.

Vannak ilyen cigányvezetők is, de ezt a dicső tevékenységet a legnagyobb hatásfokkal a hazai és a nemzetközi liberálisok csapatai végzik, köztük pártok, jogvédők, újságírók és egyéb - olykor jótékony homályba burkolózó - szervezetek. A tanulatlan, dologtalan, segélyekből tengődő, lopásokból és rablásokból élő tömeg eszközként jól használható, felbujtható, félrevezethető még a saját valódi érdekeikkel is homlokegyenest ellenkező célok szolgálatában is.

Most ez történik Magyarországon - és ennek több évtizedes hagyománya van. Visszanyúlik az előző rendszer idejére, amikor a későbbi SZDSZ, majd LMP elődei rájöttek arra, hogy kitűnő lehetőséget nyújt számukra a cigányság állítólagos jogvédelme, mert a cigányügy parazsán a maguk pecsenyéjét sütögethetik. Azóta a liberális demokrácia adta lehetőségeket kihasználva nyitottak igazán veszélyesen nagy teret ebbéli tevékenységüknek.

Nem kétséges, hogy a Jobbik is kihasználja a helyzetet politikai céljainak megfelelően, de az tény, hogy a hivatalos rendfenntartó és bűnüldöző szervek nem tudtak úrrá lenni az egyre inkább elmérgesedő helyzeten, a magyar lakosságot nem voltak képesek megvédeni a kisebb-nagyobb tolvajlásoktól, a betörőktől, a gyilkosoktól, összességében attól a cigánybűnözésnek nevezhető jelenségtől, amire azután a Jobbik masírozó gárdái adták meg a maguk sajátos válaszát. Tegyük hozzá: nem szerencsés módon, gyakran provokatív látványosság keretében, de anélkül, hogy a legcsekélyebb fizikai erőszakot alkalmazták volna bármikor. Egyébként, ha az állam és rendőri szervezete, az igazságszolgáltatás a helyzet magaslatán állt volna, akkor a veszélyeztetett magyar emberek nem tőlük vártak volna védelmet, és nekik nem lett volna okuk, indokuk egyenruhás felvonulásokra a falvakban.
A legutóbbi gyöngyöspatai események alkalmat adtak a kormányzatnak arra, hogy - újabb kifejezésükkel élve - „az egyenruhás bűnözőkkel” törvényes úton leszámoljanak. A jelek szerint arra azonban nem láttak alkalmat, hogy a falvak sokaságát rettegésben tartó, életvitelükkel fenyegető cigánybűnözéssel szemben minden eddiginél hatásosabban lépjenek fel. Úgy tűnik, a kormányzat maga is fél. Fél a nemzetközi balliberális hálózattól, amelynek mindegy, hogy médiáról, alkotmányról vagy cigányügyről van szó, a fontos az, hogy ezen a népen, ezen az országon és persze az ország kormányán és miniszterelnökén lehessen rúgni egyet.

Aki kormányon van, fél a rassziz­mus bélyegétől, amit nagyon szeretnek osztogatni némelyek, különös tekintettel Magyarországra. Csak az a baj, hogy így és a mellébeszéléssel, a tények mellőzésével, a valóságos okok meg nem nevezésével a kormány tiszteletre méltó tisztségviselői a belpolitikai színtéren ártanak a kormányzatnak is, de a saját népüknek mindenképpen.

Senki sem állíthatja, hogy a kialakult és a jövőre nézve is országot, társadalmat veszélyeztető helyzet megoldása könnyű, de az biztosan nem megoldás, hogy az erőszakos, bűnöző hajlamú cigányokkal szemben azért nem merünk komolyan fellépni, mert ők cigányok. Ezzel szemben egyoldalúan fellépünk az „egyenruhások” ellen. Ez nem megoldás. És az sem, ha a rendőr csak dísznek viselheti a gumibotot és a lőfegyvert akkor, amikor a tisztességes honpolgár védelmében azokat használni kellene.

Meggondolta-e a kormányból valaki, hogy mi lenne, ha például a mentők egyszer csak megtagadnák, hogy kimenjenek egy cigány családhoz, ha súlyos beteg van, mert ahelyett, hogy megköszönnék nekik a segítséget, megtámadják őket? És mi lesz, ha még sikeresebbek lesznek azok a liberális csoportok, amelyek évek óta rágalmazzák a magyarságot, és ártatlan jogvédő képpel polgárháborút szítanak?

Végezetül: használ-e a cigányság tisztességes részének is, ha a kormány nem beszél nyíltan, és nem cselekszik határozottan a bűnözőkkel szemben?