Ma: 2024.04.07. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Rendőr volt a pénzszállítós sikkasztó bűntársa
Blikk 2012. 01. 13. 13:21:00

Rablóból lesz a legjobb pandúr, tartja a mondás, de úgy tűnik, ez visszafelé már nem igaz. Úgy tudni, a magyar kriminalisztika legnagyobb zsákmányát, 1,2 milliárdot hozó pénzszállító kifosztásában egy volt rendőr is közreműködött.



V. Péter öt éven át erősítette a rendőrség sorait, míg át nem állt a rossz oldalra. Járőrként kezdte, és ígéretes karrier állt előtte, de súlyosan megszegte a szabályzatot, csak felettesei jóindulatán múlt, hogy nem került hadbíróság elé. Leszerelt, majd beállt azok közé, akik ellen egészen addig küzdött. Egy vagyon elleni bűncselekmény miatt 2002-ben a bíróság elítélte, sőt már börtönben is volt. Legutoljára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adott ki ellene elfogatóparancsot orgazdaság miatt, de nem ők, hanem a BRFK akciósai fogták el december 5-én. Éppen akkor, amikor a rejtekhelyük közelében egy telefonfülkéhez igyekezett.

- Ügyfelem feladata nemcsak a gépkocsi vezetése, hanem a búvóhelyül szolgáló albérlet megszerzése is volt. Feladatait elvégezte, de azt állítja, a pénzt tartalmazó zsákokhoz nem nyúlt - nyilatkozta dr. Lichy József, a férfi védőügyvédje, aki megerősítette: valóban rendőrként szolgált hosszú évekig a védence. Ebből kifolyólag V. Péter pontosan ismeri a rendőrség módszereit. Tudja, milyen eszközökkel dolgoznak egykori kollégái, így rutinosan, nyugodtan viseli a fogva tartás és a kihallgatások okozta kellemetlenségeket.

A férfi egyébként közvetlenül az 1,2 milliárdos sikkasztás előtt egy lovardában dolgozott, ahol felmondott, s miután elemelték a milliárdos summát, két napon át az istállókban, volt munkahelyén bujkált társával.

Mint ismeretes, L. Róbert, a Brink's pénzszállító autó sofőrje elhajtott a rábízott gépkocsival, s a milliárdos zsákmányt saját autójába átpakolva kereket oldott. Őt és egyik társát öt nappal később elfogták, de a harmadik elkövetőt, a bűncselekmény értelmi szerzőjét és a pénz nagy részét a mai napig nem találják a rendőrök.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat