Ma: 2024.04.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Doszpot Pétert és Chilkó Ferencet is gyanúba keverte videóvallomásában Boros Tamás
pestisracok.hu 2013. 07. 28. 11:50:00

Boros Tamás 1997. január 23-án készült videóvallomásának két rendőr főszereplője Doszpot Péter és Chilkó Ferenc. Mindketten a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályát vezették, egymást váltva a poszton. Előbbi Boros szerint a méretes csalásokban érintett úszómenedzser, Zemplényi György személyes testőre is volt, a rendőrségnél az 1997 előtti robbantások és leszámolások ügyeiben nem tudott eredményt felmutatni. Chilkóról pedig Boros elmondta, hogy Radnai Lászlóékkal együtt alapították a luxusautó kereskedéssel foglalkozó Conti Car Kft -t, amelynek óbudai telephelyét az ex-zsaru telkén hozták létre.



Az 1998. július 2-án, a fővárosi Aranykéz utcában felrobbantott olajos vállalkozó, Boros Tamás 1997-es videóvallomásának - egyebek mellett - az éjszakai élet szereplőinek segítséget nyújtó rendőrökről is beszélt. Vallomása két ismertebb, fővárosi nyomozó, Doszpot Péter és Chilkó Ferenc tevékenységének bemutatására szűkült, igaz Boros róluk rendőri és ügyészi kérdésre beszélt.

                               Doszpot Péter nem találta a gyilkosokat

Az egykori zsaruk a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályát vezették - egymást váltva. Leszerelése után az MSZP országgyűlési képviselőségét elvállaló Doszpotról Boros azt állította, hogy egy évig a több százmilliós csalásairól elhíresült úszómenedzser, Zemplényi Györgynek volt a testőre, Tasnádi Péterrel együtt. Boros szerint Zemplényi mellett Doszpot sok pénzt keresett, az éjszakai életben pedig kapcsolatokat épített ki. Ezek után visszavették a rendőrséghez, pedig Doszpot kapcsolatai “ide is és oda is” megmaradtak. Talán ennek is köszönhető - vetette fel a pentitó -, hogy a fővárosi rendőrség egyik leszámolásos, vagy robbantásos ügyben sem tudott eredményt felmutatni.

         Chilkó állítólag nagyon jóban volt a conti caros brigáddal

Ennek ürügyén említette meg Boros a BRFK életvédelmi osztályát Doszpot előtt vezető Chilkó Ferencet, akit éppen azért rúgtak ki a rendőrség kötelékéből (Boros szerint), mert Radnai Lászlóékkal együtt megalapították Conti Car Kft-t, Chilkó óbudai telkén. Boros állította: a később a robbantásokkal és leszámolásokkal hírbe hozott conti caros csapat Chilkó maguk mellé állításával tette meg az első lépést a „beolvasztásra”, azaz a maffia rendőrségbe való beszivárgására. Később a Conti Cartól nagyon sok minden indul el, de persze csak azért, mert Budapesten ezt megtehették, vidéken már nem lenne ilyen előnyük - mesélte Boros. Aztán a vallomásrészlet végén az ügyésznő még megkérdezi, hogy van-e a Doszpotról még valami. Boros erre egy homályos történetet ad elő, hogy a Tanyi Györgyék valamilyen formában korrumpálhatták - de ez nem hangzik túl meggyőzően.

Privát Kopó: Lapunk Boros Tamás elhíresült videóvallomásának tartalmát közölte. A felrobbantott „vállalkozó” 16 évvel ezelőtti állításait nem áll módunkban ellenőrizni, ezért szükségesnek tartjuk leszögezni, hogy az általa tett kijelentések nem feltétlenül tükrözhették a valóságot. Azok kontrollálása azonban ma már - több mint másfél évtized elteltével - lehetetlen. Természetesen bűnügyi portálunk nem szárkózik el az érintett volt rendőrtisztek álláspontjának közlésétől.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat