Ma: 2024.03.29. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Hamis tanúzás miatt is felelniük kell a berhidai rabszolgatartó cigányoknak
MN 2014. 10. 13. 8:57:00

Hamis tanúzás miatt is felelniük kell a berhidai rabszolgatartókként ismertté vált cigányoknak. M. Ferencet és a Cs. család három tagját azzal vádolják, hogy vallomásukat eltorzították, amikor 2010-ben O. Krisztián, az akkori berhidai körzeti megbízott ellen vallottak. Akkor azt állították, hogy a rendőr súlyosan bántalmazta M. Ferencet, miután viráglopáson kapta a férfit.



Az ügy miatt a rendőr ellen 2010 májusában fegyelmi és büntetőeljárás is indult. Bár 2012 márciusában az időközben leszerelt körzeti megbízottat valóban elmarasztalták, és pénzbüntetéssel sújtották két pofon miatt, a bíróság azt is kimondta, hogy O. Krisztián kitűnő rendőr volt, akit csapdába csaltak. A sértett M. Ferenc ugyanis az incidens előtt életveszélyesen megfenyegette a körzeti megbízott akkori jegyesét, súlyosabb sérüléseit pedig nem O. Krisztián, hanem a feljelentést tevő „barátai”, a Cs. család tagjai okozták, mielőtt elküldték a férfit látleletért. Egy másik eljárásban Cs. Lászlót és feleségét, Cs. Sándort, Cs. Szilvesztert, valamint a magát a bíróság előtt a család „csicskájaként” azonosító M. Ferencet 2013 végén első fokon összesen negyvenkét év szabadságvesztéssel sújtották. A vádirat szerint a cigányok 2004 és 2010 között jellemzően hátrányos szociális helyzetű embereket tartottak fogva, dolgoztattak és kényszerítettek bűncselekményekre.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat